2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonOrbán: a választásokon új társadalmi szerződés köttetett

Orbán: a választásokon új társadalmi szerződés köttetett


Orbán Viktor 04.12Orbán Viktor szerint az áprilisi országgyűlési választásokon megköttetett az új társadalmi szerződés, a törvényhozás megbízatása pedig az, hogy a következő négy évben alkossa meg az ország új alkotmányát.


A kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtott kormányprogramjának "A Nemzeti Együttműködés Rendszere - Új Társadalmi Szerződés" című fejezetében az elmúlt időszakkal kapcsolatos gondolatait fejti ki, értékeli a választásokat, és felvázolja az új rendszert, amely szándékai szerint a nemzeti együttműködés rendszere lesz.


Orbán Viktor szerint idén áprilisban véget ért "az átmenet hosszú, küzdelmekkel, megosztottsággal és válságokkal teli korszaka". A politikus úgy látja, az új parlament több, mint Magyarország hatodik szabadon választott parlamentje, az új Ház valójában "alkotmányozó nemzetgyűlés és rendszeralapító parlament". A kétharmados többségű felhatalmazással a választók megbízták az új Házat és az új kormányt, hogy demokratikus eszközökkel forradalmi változásokat vigyen véghez a legfontosabb nemzeti kérdésekben.


Az átmenet korszaka az elmúlt nyolc év rossz kormányzása révén válságba sodorta az országot - kezdi a múlttal kapcsolatos fejtegetését Orbán Viktor, aki szerint az elmúlt nyolc év rossz kormányzása együttműködés helyett szembefordította egymással a társadalom tagjait, felemelkedés helyett adósságcsapdába hajtotta az országot, megszüntette a költségvetési gazdálkodás feletti demokratikus ellenőrzés lehetőségét, meghamisította a büdzsé adatait.


Az elmúlt nyolc év rossz kormányzása engedte, hogy bűnszervezetek épüljenek be közpénzből fenntartott állami intézményekbe, megbénította az államot és a közigazgatást, felszámolta annak hatékonyságát, "kiváltságosok, magánérdekek és bűnözők kezére juttatta az ország felemelkedésére szánt nemzeti forrásokat", megakadályozta a felelősségre vonást és az elszámoltathatóságot - sorolja. Összegzése szerint a rossz kormányzás a hatalommal való visszaélést és a hazugságot tette a politika mércéjévé, és ennek legkirívóbb példája az őszödi beszéd. A rossz kormányzás és vele a régi rend azonban megbukott; itt a változás ideje - hangsúlyozza a leendő miniszterelnök.


Megítélése szerint az "előttünk álló változások útjelzője" az együttműködés.
Orbán Viktor ezzel összefüggésben kifejti: a rendszerváltás nem volt elengedő "a mindannyiunk számára közös mércéül és biztonságérzetünk alapjául szolgáló társadalmi szerződés megkötésére", ennek híján pedig az országot az átmenet korszakában "elit-megállapodások" és láthatatlan paktumok irányították, meddő viták gátolták az előrelépésben. "Ennek köszönhetően az ország az elmúlt években elsüllyedt a magán- és részérdekek harcában, elhomályosultak közös nemzeti ügyeink" - fogalmaz.


Az alkotmányról szólva azt írja, megalkotói éppen azért szánták ideiglenesnek, mert nem volt mögötte érvényes társadalmi szerződés. Az új társadalmi szerződés azonban most, a parlamenti választásokon megköttetett - szögezi le, hozzátéve: azzal bízták meg a törvényhozást, hogy a következő négy évben alkossa meg az ország új alkotmányát. "Az alkotmányos demokráciák lényege, hogy a hatalmat a nép gyakorolja. 2010 áprilisában ennek megfelelően a magyar választók éltek a hatalomgyakorlás jogával, és határozott, egyértelmű döntést hoztak: szülessen az átmeneti korszak helyén, az új társadalmi szerződés szellemében egy új, a nemzeti együttműködésen alapuló rendszer" - értékeli a választások eredményét Orbán Viktor. Álláspontja szerint az új korszak első kormányának feladata az új társadalmi szerződés érvényre juttatása, azaz a Nemzeti Együttműködés Rendszerének felépítése; e rendszer lesz az alapja az ország újjáépítésének, egy erős Magyarország megteremtésének.


Orbán Viktor felidézi, hogy a nyugat-európai társadalmi szerződések is válsághelyzetben születtek. Ezek a nagy ívű megállapodások is - folytatja - egyszerre kerestek megoldást az egyre mélyülő politikai bizalmi válságra, valamint a súlyos gazdasági és társadalmi bajokra. Példaként említi Írországot, Spanyolországot, Portugáliát, Finnországot és Olaszországot, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy sikerrel jártak.


Az új magyar társadalmi szerződés a kijelölt kormányfő meglátása szerint a megosztottság helyett együttműködést, magánérdekek érvényesítése helyett a közjó szolgálatát, a közös nemzeti ügyek erős és hatékony képviseletét követeli; olyan kormányzást, amelynek egyetlen mércéje a nemzet és tagjainak felemelkedése, ahol az egyén és a közösség érdeke nem szemben áll, hanem kiegészíti egymást.


A Nemzeti Együttműködés Rendszere kirekesztés helyett az összetartozásra, politikai felelőtlenség helyett a felelősségre, a szélsőségek eltűrése helyett azok elutasítására és felszámolására, az állampolgári önrendelkezés korlátozása helyett annak kiterjesztésére épül - sorolja, megjegyezve: a rendszernek természetes része a mindenkori parlamenti ellenzék is. Orbán Viktor szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszere "újra érdekeltté tesz mindannyiunkat a közösség, a nemzet építésében", és az összekötő értékeket, a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet képviseli.


A kormányprogram e fejezetében rögzíti a leendő kormányfő, hogy haladéktalanul megvalósítják a kisebb parlamentet, az ésszerű önkormányzati politikát, és hatékonyan fogják működtetni az államot, amelynek helyreállítják a tekintélyét. Mérséklik a bürokrácia okozta társadalmi terheket is. A fejezetet Abraham Lincoln szavaival zárja: "Rajtunk a sor... hogy ez a nemzet Isten uralma alatt újjászülessék a szabadságban, és hogy az állam, amely a népé, a nép által és a népért van, ne tűnjék el a föld színéről".


A teljes kormányprogram az alábbi linken érhető el: http://www.parlament.hu/irom39/00047/00047.pdf


Forrás: MTI

2010-05-22

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite