2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonOrbán üzent a szavazóknak Facebookon

Orbán üzent a szavazóknak Facebookon


ov01"Köszönöm!" - szól a Fidesz első emberének a közösségi portálon olvasható friss üzenete. Az országgyűlési választás második fordulójáig hátralévő két hét teendőiről tárgyalt a Fidesz elnöksége vasárnapról hétfőre virradó éjszaka, érdemi lépésekről, konkrétumokról azonban majd csak a keddi ülésén dönt a pártvezetés - tudta meg az MTI.


Orbán Viktor pártelnök vasárnap késő este az egyik kereskedelmi televízió műsorában közölte, hogy a Fidesz éjszaka elnökségi ülést tart. "Sok megbeszélnivalónk van, amit elkezdtünk, azt két hét múlva folytatni kell" - mondta.

Pozíciókról, "kétharmadról" nem, csak feladatokról, munkáról, az első forduló utáni legfontosabb tennivalókról volt szó az éjszakai, rövid elnökségi ülésen - erősítette meg az egyik résztvevő hétfő délelőtt az MTI-nek, hozzátéve, hogy a következő két hét kampányának konkrét lépéseiről a keddi elnökségi megbeszélésen határoznak majd.

Orbán Viktor hétfő kora délután nemzetközi sajtótájékoztatót tart.

"Köszönöm!" - szól a Fidesz első emberének a Facebook közösségi portálon olvasható friss üzenete. Az idei országgyűlési választás első fordulóját megnyert párt honlapjára hétfőn látogatót egy nagy smiley fogadja.

2010-04-12

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite