2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
ItthonOrbán Viktor pert vesztett

Orbán Viktor pert vesztett


Orbán Viktor23A Legfelsőbb Bíróság (LB) felülvizsgálati eljárásában Orbán Viktorral szemben Veres Jánosnak és a Népszavának adott igazat a politikusok közt az IMF-hitel kapcsán kialakult vitában.


A Fidesz elnöke azt sérelmezte, hogy Veres János 2008 decemberében a Népszavának azt mondta: "ki mint él, úgy ítél, ha Orbán Viktornak lehetősége lenne rá, biztosan ellopná a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kapott pénzt". Az akkori pénzügyminiszter ezzel a Fidesz elnökének szavaira reagált, amelyben Orbán hasonló kijelentéseket tett a kormánypártra. "Ezt a pénzt elköltik, kisöprik a választások napjáig, tehát az IMF-től kapott hitel az utolsó fillérig az MSZP választási céljait fogja majd szolgálni" - fogalmazott a Fidesz elnöke.
A pénzügyminiszter válasza után Orbán pert indított Veres és a Népszava kiadója ellen. A Fővárosi Bíróság 2009 júliusában első fokon elutasította a Fidesz-elnök keresetét. A személyiségi jogi perben az FB döntésével egyértelművé tette: a Népszava cikkében nem tényállításról, hanem véleménynyilvánításról van szó, és a közszereplőknek a szokottnál keményebb véleményt is tűrniük kell. A bíró indoklásában úgy fogalmazott: "nyilvánvalóan senki nem gondolhatott arra, hogy a szó szoros értelmében 16 vagy akár 1 milliárd eurót valaki zsákban hazavisz és saját céljára használ fel". Hozzátette: kemény véleményről van szó, de a kritika Orbán nem magánemberi tevékenységét érintette.
Másodfokon azonban ezzel ellentétes döntést hozott a bíróság. Idén januárban a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésével megállapította, hogy Veres János és a Népszava korábbi kiadója megsértették a Fidesz elnökének személyiségi jogait. Az LB most ezt az ítéletet felülvizsgálva döntött úgy, hogy az elsőfokú bírósági döntést hagyja hatályban. Az indoklás - magáévá téve az FB tavalyi hivatkozását - megállapította: Veres János véleményt nyilvánított, amit közszereplőként Orbánnak tűrnie kell.

Forrás: www.hirszerzo.hu / HÍR PORT24

2010-10-27

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite