2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
ItthonŐrizetbe vették Csatáry Lászlót

Őrizetbe vették Csatáry Lászlót


Házi őrizetbe helyezte a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry Lászlót szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság.

csatary


"A Budapesti Nyomozó Ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye miatt kérte dr. Cs. László Lajos házi őrizetének elrendelését" - olvasható a Fővárosi Törvényszék közleményében. A kerületi bíróság úgy ítélte meg: "megalapozott a veszélye annak, hogy az idős, de mozgási és helyváltoztatási képességét tekintve még mindig jó egészségi állapotban lévő gyanúsított szabadon hagyása esetén külföldre távozna, illetve a hatóságok számára elérhetetlenné válna. Az eljárási cselekményeken való részvétele ezért csak kényszerintézkedéssel biztosítható."


A bírósági döntés szerint az ügy megkívánja a gyanúsított rendelkezésre állásának folyamatos ellenőrzését, amely csak a házi őrizet keretei között valósulhat meg. A 30 napos házi őrizet elrendeléséről szóló végzés a gyanúsított és védőjének fellebbezése miatt nem jogerős, de végrehajtható. A Fővárosi Főügyészség megbízott vezetője szerda délelőtt jelentette be, hogy a nyomozó ügyészek a hajnali órákban felkeresték a lakásán a 97 éves férfit, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.
Ibolya Tibor elmondta, hogy a gyanúsított együttműködő volt, tagadta bűnösségét, de érdemi vallomást tett a 68 évvel ezelőtt Kassán történtekről, a többi között hivatkozott arra is, hogy parancsot teljesített, a kötelességét végezte.


Az eljárás eddigi adatai szerint Csatáry rendőr volt, amikor 1944 májusában kinevezték a kassai téglagyárban lévő internálótábor parancsnokává. E minőségében rendszeresen bántalmazta kutyakorbáccsal az internáltakat, amikor pedig május-júniusban a mintegy 12 ezer fogvatartottat négy-öt szerelvénnyel koncentrációs táborokba - például Auschwitzba - szállították, az egyik bevagonírozásnál megtiltotta, hogy a telezsúfolt vagonokra szellőzőnyílásokat vágjanak. Ezek a cselekmények az ügyészség szerint az emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettnek minősülnek, amelyért életfogytiglan is kiszabható.


A nyomozás tavaly szeptemberben indult Efraim Zuroffnak, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodája vezetőjének feljelentése nyomán. A megbízott fővárosi főügyész sajtótájékoztatóján elmondta: tekintettel arra, hogy Csatáry 97 éves, nem tartották indokoltnak a legsúlyosabb kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatás kezdeményezését. Ugyanakkor Ibolya Tibor megjegyezte azt is, hogy a gyanúsított a korához képest jó fizikai és szellemi állapotban van.


A megbízott fővárosi főügyész sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy Csatáryt 1944-ben elkövetett cselekedetei miatt néhány év múlva a távollétében Csehszlovákiában halálra ítélték, ez azonban nem akadálya a magyar hatóságok mostani eljárásának. Balassa Zoltán kassai történész, aki áttanulmányozta Csatáry ügyészségi-bírósági aktáját, szerdán az MTI-nek elmondta: 1948-ban a kassai járási népbíróság kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte a férfit háborús bűnösként. "Az eredeti bírósági végzés sajnos nincs meg az aktákban. Megvan azonban a büntetőeljárás adatlapja, a vádirat, a bírósági tárgyalás jegyzőkönyve és egy korabeli újságcikk (Vychodoslovenská Pravda, 1948. június 9.), amely összefoglalja a lényeget" - mondta a történész.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

MTI Fotó: Kallos Bea

 

2012-07-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite