2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeŐrizetben a Nógrád megyei zaklató

Őrizetben a Nógrád megyei zaklató

 

Előzetes letartóztatásának indítványozására tettek előterjesztést a rendőrök a balassagyarmati férfival szemben.

bilicsketto


A Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 3 rendbeli zaklatás, 1 rendbeli garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. Máté 23 éves balassagyarmati lakos ellen.


A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2013 nyarától egy nő ismerősét, illetve a vele együtt lakó nagymamáját folyamatosan félelemben tartja azzal, hogy lakásának ajtaját, illetve annak kilincsét megüti. A 23 éves férfi 2014. augusztus 4-én és augusztus 24-én egy helyi üzletben a sértettet, majd az utcán a sértettet és annak édesanyját többször bántalmazással fenyegette meg, valamint trágár kifejezésekkel illette.


Megállapítást nyert továbbá az is, hogy B. Máté 2014. augusztus 29-én az esti órákban Balassagyarmat belterületén, előzetes szóváltást követően férfi ismerősének lábait összerúgta, aki ennek következtében elesett. Ezt követően a földön fekvő sértettet két alkalommal fejbe rúgta, aki a bántalmazás következtében megsérült.


A férfit a rendőrök 2014. szeptember 24-én elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. B. Mátét a nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

Forrás: POLICE/NÓGRÁD24

 

2014-09-25

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite