2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
ItthonOroszlányban vasárnap is megmozdult a föld

Oroszlányban vasárnap is megmozdult a föld


földrengés01Oroszlányban vasárnap este hét és tíz óra körül kisebb utórengéseket észleltek, ezek azonban nem okoztak károkat. A szombati 4,8-as erejű földrengést követően hétfő délelőttig 150 kárbejelentés érkezett a városházára - tájékoztatta Papp Péter alpolgármester hétfőn MTI-t.

"A polgármesteri hivatal minden bejelentett esetet végigjár. Az önkormányzati intézményekben a városháza megkezdi a károk felszámolását, a lakókat pedig tanácsokkal segítik a biztosítási ügyintézésben" - tette hozzá.

Az alpolgármester elmondta, hogy a szombati földrengés következtében a település közelében lévő, "dobai bányatónak" nevezett terület mellett 150 méter átmérőjű kráter keletkezett, a föld egy része beleomlott a tóba, megemelve annak vízszintjét. A jelenség veszélyhelyzetet nem jelent, a környéken nincs lakott terület.
Oroszlányban és a környező településeken kisebb épületkárokat okozott a földrengés, személyi sérülés nem történt. A legtöbb kár Kecskéden, Vértessomlón és Várgesztesen keletkezett - állapította meg vasárnapi ülésén a helyi védelmi bizottság.

Kecskéden szinte minden épületen található hajszálrepedés, Vértessomlón 21 házon keletkeztek repedések, elsősorban régebbi épületeken, Várgesztes felújított templomának falain komoly repedések jelentek meg a földrengés nyomán, az épületet statikus vizsgálja, a templom karzatát lezárták.


Hat erősebb utórengés volt


Eddig hat jelentősebb utórengés követte a szombat esti, a Richter-skála szerint 4,7-es erősségű oroszlányi földmozgást - áll a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Földrengésjelző Obszervatóriumának honlapján.

Az intézet által közreadott információk szerint a legerősebb, 3-as erejű utórengés vasárnap késő este történt (21:59), ezt követte a legutóbbi, 2,8-as erősségű, hétfőre virradó éjjel (1:25).

Nem sokkal a földrengés után két utórengést észleltek még szombaton, ezek erőssége 2,1, illetve 2,2 volt (19:05, 19:18), majd szintén 2,2-est mértek vasárnapra virradó éjszaka (1:19), és 2,4-est vasárnap délután (14:34).

Az MTA honlapján az olvasható, hogy a szombati, 4,7-es erejű földrengést több utórengés követheti, ezek között várhatóan érezhető földmozgások is lesznek. Ezen utórengések nagysága azonban általában jóval kisebb, mint az úgynevezett főrengésé, így kicsi a valószínűsége annak, hogy további károk keletkeznének - írták.

A földrengés szombaton 18 óra 41 perckor kezdődött, epicentruma Oroszlánytól pár kilométerre északra volt. Személyi sérülés nem történt, de több ingatlanon repedés keletkezett, illetve az epicentrum közelében néhány kémény megdőlt. Magyarországon 1985 óta nem történt ilyen erejű földrengés.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2011-01-31

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite