2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
NagyvilágÖsszecsapások szélsőbaloldali tüntetők és rendőrök között Berlinben és Hamburgban

Összecsapások szélsőbaloldali tüntetők és rendőrök között Berlinben és Hamburgban


Az utóbbi évekhez képest jóval békésebben telt el a munka ünnepe Berlinben és Hamburgban, de az idén is a rendőrök és szélsőbaloldali tüntetők közti összecsapásokkal fejeződtek be a május elsejei demonstrációk.


Berlinben az úgynevezett Forradalmi május 1-jei tüntetésen több mint 10 ezren vettek részt. A kedd esti demonstrációt a rendőrség jóval a rendezvény tervezett vége előtt feloszlatta, mert a tüntetők egy része kővel és üveggel elkezdett dobálózni, és felgyújtottak kukákat. Több rendőr megsérült, több tüntetőt pedig őrizetbe vettek. A rendet éjfél körül sikerült helyreállítani. Hamburgban könnygázzal és vízágyúval oszlatta fel a rendőrség az esti felvonulás után a város központjában randalírozó csoportokat. Az ugyancsak Forradalmi május 1-jei tüntetés néven előzőleg tartott demonstráción mintegy 1400-an vettek részt.

A munka ünnepén tartott szélsőbaloldali demonstrációk 25 éve rendszeresen súlyos összecsapásokkal érnek véget Berlinben, és gyakran Hamburgban és más német nagyvárosokban is összetűznek rendőrök és tüntetők. Az idén viszonylag békésen telt az ünnep. A fővárosban 7 ezer rendőrt vontak össze, és egy új, úgynevezett kettős stratégiát alkalmaztak, amelynek lényege, hogy visszafogottan és a háttérbe húzódva követik az eseményeket, igyekezve elkerülni a provokáció lehetőségét, de azonnal és a legnagyobb határozottsággal lépnek fel a rendbontókkal szemben.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2012-05-02

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite