2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
NagyvilágÖsszecsapások Párizsban az államfő lemondását követelik a tüntetők

Összecsapások Párizsban az államfő lemondását követelik a tüntetők


Összecsapások törtek ki Párizsban annak a tüntetésnek a végén, amelyen több ezren követelték Francois Hollande francia államfő lemondását vasárnap Párizsban. A tiltakozó megmozdulást a mintegy ötven jobboldali és szélsőjobboldali csoportosulást, valamint nacionalista és konzervatív katolikus egyesületet tömörítő "harag napja" elnevezésű kollektíva szervezte.

Francois Hollande1


A rendőrség szerint 17 ezren, a szervezők szerint 120 ezren vettek részt "a kormány ártó politikája" ellen szervezett békés felvonuláson, amely a Bastille tértől az Invalidusok felé vezető öt kilométeres útszakaszon haladt végig a francia fővárosban. A tömeg a szocialista elnök azonnali lemondását követelte. A nagyrészt családosan érkező tiltakozók részéről sokan a homoszexuális házasság ellen is szót emeltek, valamint "Európa szétesőben, Franciaország egy nemzet" szlogent is kiabálták.


Miután a tömeg oszolni kezdett, néhány száz ember, akik közül többen álarcot viseltek, üvegekkel, vasrudakkal és füstbombákkal dobálta meg a rendezvényt biztosító rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak. A rendőrség 250 randalírozót állított elő, közülük 12 személyt tiltott fegyver viselése miatt vettek őrizetbe. A rendőrök közül 19-en megsérültek, egyiküknek az állához vágtak hozzá egy macskakövet, az ő sérülése súlyos.


Manuel Valls belügyminiszter vasárnap este "a leghatározottabban elítélte a rendőri erők elleni erőszakot, amelyeket olyan, a szélső és az ultrajobboldalhoz tartozó egyének követtek el, akiknek egyetlen célja a rendbontás". Az antiszemitizmussal vádolt humorista, Dieudonné M'bala M'bala támogatói is megjelentek a tömegben. A Le Monde című napilap tudósítása szerint antiszemita és homofób bekiabálásokat is lehetett hallani.


"Azért jöttetek, hogy hangot adjatok az elégedetlenségnek. Jobban érdeklik őket a kalandjaik, mint a munkanélküliség vagy a francia nép szabadsága" - mondta az egyik, neve elhallgatását kérő szervező a hangosbemondóba arra utalva, hogy a napokban különvált a francia elnöki pár. Egy bulvármagazin néhány hete leplezte le: Francois Hollande államfőnek viszonya van Julie Gayet színésznővel.


Az utolsó pillanatban több egyesület és szervezet is lemondta részvételét a harag napján. Többek között az a csoport, amely egy évvel ezelőtt a homoszexuális házasság engedélyezése elleni nagy tömegtüntetéseket szervezte, valamint a kormány adópolitikája ellen Bretagne-ból indult Vörös sapkások mozgalma és a szélsőjobboldali Nemzeti Front sem kívánt részt venni a megmozduláson.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

 

2014-01-27

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite