2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonÖsszefogott a Megasztár és az X-Faktor

Összefogott a Megasztár és az X-Faktor


A kormánynak az AIDS elleni világnap alkalmából tett kezdeményezésére a TV2 és az RTL Klub is országos figyelemfelhívó kampányt indít a Megasztár, illetve az X-Faktor műsorvezetőivel, illetve zsűritagjaival.

Megasztár_XFactor


Nagy Anna kormányszóvivő elmondta: a szerdától egy héten át tartó médiaösszefogás célja, hogy minél több fiatalhoz eljutassa az AIDS elleni védekezés fontosságát. A TV2 részéről Till Attila és Liptai Klaudia, míg az RTL Klubon Keresztes Ildikó, Nagy Feró, Geszti Péter és Malek Miklós szólal meg a Több mint 30 - Tégy te is az AIDS ellen című elérhető kampány részeként, amely a Facebook internetes közösségi portálon is elérhető lesz - fejtette ki a szóvivő.

 

XFactor


Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár hangsúlyozta: Magyarország az AIDS-fertőzöttek számát tekintve szerencsés helyzetben van, ugyanakkor nagyon fontos, hogy a fiatalok körében olyan kultúra maradjon fenn, amely hosszú távon továbbra is megelőzi ezen betegség jelentős elterjedését. A kormány képviselője szerint bár a HIV-vírus elleni védekezés legbiztonságosabb módja a kiszámítható párkapcsolat és családi élet, ennek ellenére nem szabad bigottnak lenni, a szexuális úton is terjedő betegség elleni figyelemfelhívásban át kell lépni a tabukat.


Az egészségügyi államtitkár arra kérte a leginkább veszélyeztetett fiatal korosztályokat, hogy a "tiltott gyümölcs vonzása alatt" is legyen egy "tiszta pillanatuk", amikor gondolnak a védekezésre. Az évenkénti szűrővizsgálat fontosságát hangsúlyozva hozzátette, hogy a már megfertőződöttek életét a vírus mielőbbi diagnosztizálása hosszabbíthatja meg.

 

Megasztár


Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója elmondta: augusztus 20. és október 23. után ismét meghallgatták a kormány üzenetét, és azt lefordították a saját nyelvükre, így a lehető legtöbb emberhez el tudják juttatni az AIDS elleni védekezés fontosságát.
Róbert Ákos, az RTL Klub vezérigazgató-helyettese megjegyezte továbbá, hogy a két legnagyobb kereskedelmi csatornát gyakran éri az a kritika, hogy keveset tesznek a közösséget érintő ügyekért. Az RTL Klub és a TV2 azonban most be tudja bizonyítani, hogy a megfelelő eszközök megtalálásával a legfontosabb társadalmi kérdésekben is segítséget tudnak nyújtani.
Közel kétezer fertőzött Magyarországon


Magyarországon összesen 1911 HIV-fertőzöttet vettek nyilvántartásba 1985 és 2010 között, akik közül 313 beteg halt meg az AIDS-betegségben. A HIV-fertőzöttek kétharmada a 20-39 éves korcsoportba tartozott, és mintegy 70 százalékuk Budapestről, illetve Pest megyéből került ki. Az Egészségügyi Világszervezet 1988-ban döntött arról, hogy december 1-jét az AIDS-betegség elleni küzdelem világnapjának nyilvánítja, hogy felhívja a figyelmet a gyilkos kór elleni nemzetközi összefogás szükségességére.


Az AIDS, a szerzett immunhiányos tünetegyüttes a HIV-fertőzés utolsó szakaszának tekintendő. Maga a fertőzés kedvező feltételek esetén gyógyszerekkel éveken, évtizedeken át kordában tartható, azaz krónikus, kezelhető betegséggé vált. Az AIDS elleni küzdelmet összehangoló ENSZ-ügynökség (UNAIDS) jelentése szerint 2009 végén 33,4 millió regisztrált fertőzött ember élt a világon (több mint felük Fekete-Afrikában), a betegség eddig 25 milliónál is több halálos áldozatot szedett.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-12-01

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite