2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeÖsszetartozás napja

Összetartozás napja


Ma van az Összetartozás napja - Nógrád megye szinte minden településén megemlékezéseket tartanak a Tirianoni béke diktátum 91. évfordulóján. Bátonyterenyén 15 órától a Kisterenyei Római Katolikus Templomban misét celebrál a Hazáért Zahar Béla Püspöki tanácsos, plébános, majd azt követően 16.30-tól a most átadott Nemzeti Összetartozás Emlékparkjában Trianon megemlékezésre és az Emlékhely avatására kerül sor, ahol ünnepi beszédet mond Nagy-Majdon József Bátonyterenye polgármestere, Gál Attila az Országos Trianoni Társaság Bátonyterenyei csoprtjának elnöke, valamint Becsó Zsolt a térség országgyűlési képviselője Nógrád megye közgyűlésének elnöke.

 

összetartozás napja


Salgótarjánban a Kálvárián rendezik meg az Összetartozás Napi rendezvényt. Salgótarjánon és Bátonyterenyén kívül Pásztón, Balassagyarmaton, Rétságon és Szécsényben is tartanak megemlékezési ünnepségeket az 1920. június 4-i Trianoni béke diktátum 91. évfordulója alkalmából.


Országos megemlékezések


Ma tartják a nemzeti összetartozás napját, a fővárosban parlamenti nyílt nap, Ópusztaszeren és Sárospatakon ünnepi műsor és megemlékezés várja az érdeklődőket. Ez alkalomból mintegy négyszázan kapják meg a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumaikat országszerte, és több határon túli magyar szervezet képviselője is felszólal az ünnepségeken.


A programok a nemzeti lobogó katonai tiszteletadással történő felvonásával kezdődnek a fővárosban, a Kossuth téren. A ceremónia hagyományosan a Budapest Helyőrség koreográfiája szerint zajlik, a zászló felvonására Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke ad engedélyt. Az eseményen közreműködik a Magyar Honvédség Támogató Dandára Központi Zenekara, valamint a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége. Az ünnepségen katonai kísérettel felvonulnak a történelmi zászlók.
Az érdeklődőket Budapesten parlamenti nyílt nap várja, délelőtt a budai Várban a határon túli tanulmányi kirándulásra induló diákcsoportokat köszönti Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár. Nagy Anna kormányszóvivő tájékoztatása szerint a tanulók többi között Beregszászra, Kassára, Révkomáromba, Dunaszerdahelyre, Pozsonyba, Vereckére, Ungvárra és Fülekre utaznak.


Ópusztaszeren a Nemzeti Történeti Emlékparkban ünnepi műsort tartanak, amelyen ezerkétszáz, Magyarország minden megyéjéből és határokon túlról érkező gyermekből álló ifjúsági kórus előadásában csendül fel a Himnusz és a Szózat. A megemlékezésen beszédet mond Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, áldást mond Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök és Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő. Délután a Gimes együttes ad koncertet. Sárospatakon a református templomban ökumenikus istentiszteletet tartanak, köszöntőt mond Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Aros János, Sárospatak polgármestere. Ezt követően emlékező menet indul a Trianon-emlékoszlophoz. Zebegényben emlékező beszédet mond Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. Szombathelyen megemlékező beszédet mond Hende Csaba honvédelmi miniszter. A trianoni békeszerződés aláírásának 91. évfordulója alkalmából a Fidesz veszprémi csoportjának rendezvényén beszédet mond Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.


A Kereszténydemokrata Néppárt és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség ünnepségén, a főváros XI. kerületében beszédet mond Rétvári Bence, a KDNP alelnöke és Gaal Gergely, az IKSZ elnökhelyettese. Felvonulást tart a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a rendezvényen jobbikos képviselők is felszólalnak.


A nemzeti összetartozás napján mintegy négyszázan kapják meg a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumaikat országszerte. Eskütételt tartanak Hódmezővásárhelyen, Egerben, Hajdúnánáson, Baktalórántházán, Békéscsabán és Budapesten, valamint külföldön is, többi között Ausztráliában.


Az Országgyűlés tavaly május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a jövőben a nemzeti összetartozás napja. A fideszes Kövér László és a kereszténydemokrata Semjén Zsolt törvényjavaslatára 302-en szavaztak igennel, 55-en nemmel és 12 képviselő tartózkodott. A Fidesz és KDNP mellett igennel szavazott a Jobbik, illetve egy MSZP-s (Juhász Ferenc) és egy LMP-s (Schiffer András) képviselő. Az MSZP-ből 55-en a nem gombot nyomták meg, az LMP-ből 12-en tartózkodtak.


A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme". Az Országgyűlés megerősítette Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjai és közösségei kapcsolatának fenntartása és ápolása, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényük támogatása mellett.

 

Forrás: MTI/Nógrád24.hu

2011-06-04

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite