2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
NagyvilágÖsszeütközött két vonat

Két vonat összeütközött Amszterdamban


Amszterdam belvárosában szombat este összeütközött két vonat, az első jelentések sok, köztük súlyos sérültről szólnak.

vonatbaleset_lengyelorszag

(a kép illusztráció)

A holland vasúttársaság jelentése szerint Amszterdam központjában, a Westerparknál kevéssel 18 óra után történt a baleset.

Egy gyorsvonat és egy helyi szerelvény ütközött össze, a szerencsétlenség oka egyelőre nem ismert. Nem tudni, hogyan került ugyanarra a vágányra két, egymással szemben közlekedő személyvonat. A baleset miatt a környéken leállt a közúti forgalom is.

Ed Kraszewshki rendőrségi szóvivő szerint a sérültek száma meghaladja a 120-at. Közülük 70 ember könnyű, 51 pedig súlyos vagy nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Csonttörésekről, nyaki sérülésekről és zúzódásokról érkeztek jelentések.

Helyszíni tudósítások szerint a baleset után sérültek sokasága várt arra, hogy mentőautó kórházba vigye őket, miközben rendőr- és tűzoltóautók is voltak a helyszínen, ráadásul a mentésben egy helikopter is részt vett.

A baleset helyszínén készített képeken látható, hogy egyik vonat sem siklott ki, és a komolyabb károk sem keletkeztek bennük.

 

Forrás: MTI/ HÍR PORT24

 

2012-04-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite