2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
ItthonŐszödi beszéd - DK: Pintér "sumákol és hazudik"

Őszödi beszéd - DK: Pintér "sumákol és hazudik"


A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a belügyminiszter már nem tagadja, hogy 2009-ben készült egy olyan jelentés az őszödi beszéddel kapcsolatban, amely szerint a szolgálatok nem tudták kideríteni, ki vitte ki az eredeti hanganyagot.

gyurcsanydk


Vadai Ágnes, a DK alelnöke az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében Pintér Sándor belügyminiszter az atv.hu-n látható interjújára hivatkozik. Mint írja, a miniszter a dokumentum nyilvánosságra hozatalára vonatkozó igényt azzal utasítja el, hogy az nem a szolgálatok jelentése, hanem csak a miniszterelnöknek szóló tájékoztató, amelyben nincs új elem az addig nyilvánosságra hozottakhoz képest.


Pintér állítását Bajnai Gordon volt miniszterelnök cáfolja, ugyanis, mint Bajnai közölte, az általa látott irat tartalma gyökeresen ellentétes a Pintér által sugallni, illetve állítani kívántakkal - közölte Vadai Ágnes. Az alelnök hangsúlyozza, a "belügyminiszter hazudik", amikor azt állítja, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a nyilvánosság előtt többször elismerte, hogy tudja: kik a kiszivárogtatók. Gyurcsány Ferenc ugyanis konzekvensen azt állítja, hogy megalapozott gyanúja van az érintettek személyéről, de azt éppen azért nem hozza nyilvánosságra, mert a gyanút száz százalékig nem tudja bizonyítani - jelentette ki.


Vadai Ágnes szerint Pintér Sándor sumákol, amikor nem ad választ arra a kérdésre, hogy a kampány nyitányakor, miért döntött az iratok csonkított, részleges nyilvánosságáról. Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján anonimizált formában múlt pénteken nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésekben az áll, hogy egy szocialista politikus szivárogtathatta ki az őszödi beszédet, aki a közzétételről egyeztethetett a később utcai tiltakozásokat kiváltó beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival. A jelentés emellett azt is rögzíti, hogy "a hanganyag sokszorosítását (...) a Fidesz irodában végezték".


A jelentés kimondja, hogy a feltárt ellentmondásokat nem tudták tisztázni, így nem tudták azonosítani a megrendelő személyét, a rögzítés célját, valamint azt sem, hogy a felvételeket ki birtokolta. Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorának szombati rendkívüli adásában nemmel felelt arra a kérdésre, hogy volt-e része a felvétel kiszivárogtatásában. Arra, hogy kik adták ki a beszédet, korábbi kijelentését ismételte meg: egy nő és két férfi, akiket sem emberként, sem politikusként nem kedvel, de ha nem tudja bizonyítani az érintettségüket, nem akarja megvádolni őket.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2014-02-25

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite