2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonÖt településen tartanak ma időközi polgármester-választást

Öt településen tartanak ma időközi polgármester-választást


voksÖt településen tartanak ma időközi polgármester-választást: három helyen azért van szükség a szavazásra, mert a tavaly októberi helyhatósági választáson szavazategyenlőség alakult ki a legtöbb vokssal támogatott jelöltek között, két községben pedig időközben lemondott az akkor megválasztott vezető.


A Zala megyei Bödeházán 2010. október 3-án Büki László és Káldi Lászlóné (mindketten függetlenek) egyaránt a szavazatok 50 százalékát szerezte meg, 22-22 voksot kaptak.


Szavazategyenlőség miatt választanak újra polgármester a Tolna megyei Grábóc lakói is; itt októberben Takács László és Vincze Kálmán 55-55 voksot kapott.


A Vas megyei Orfaluban szintén szavazategyenlőség alakult ki a polgármester-jelöltek között ősszel: Goda Ilona és Holecz Károly a voksok 50-50 százalékát szerezte meg (28-28 szavazattal). A helyi jegyző közlése szerint Holecz Károly időközben visszalépett, így Goda Ilona eddigi független polgármester egyedült indul a posztért.

Két településen az októberben megválasztott polgármester lemondott, ezért írtak ki időközi választást. A Hajdú-Bihar megyei Folyáson a független Mályi Lászlóné, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán a szintén független Szucskó Péter utódját választják meg.


A törvény szerint a polgármester-választáson az a jelölt nyer, aki a megjelent szavazók számától függetlenül a legtöbb szavazatot kapja.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-01-09

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite