2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
SportÖttusa Vk - Marosi ezüstérmes Palm Springsben

Öttusa Vk - Marosi ezüstérmes Palm Springsben


Marosi Ádám az orosz Alekszandr Leszun mögött a második helyen végzett Palm Springsben, az öttusázók idei Világkupa-sorozatának első versenyén.

marosiadam

A 2009-ben egyéniben világbajnok, tavaly olimpiai bronzérmes magyar öttusázó elsősorban annak köszönheti dobogós helyezését, hogy kiválóan szerepelt a lövészetekkel kombinált futásban. A nemzetközi sportági szövetség beszámolója szerint három szám után az ötödik helyen állt, 25 másodpercre lemaradva az akkor éllovas egyiptomi Amro el-Geziritől, de a 4x800 méter során fokozatosan lépett előre, és végül a harmadikként startoló Leszun mögött mindössze hat másodperccel ért célba. Marosi a vívás után még csak a 16. volt 18 győzelemmel és 17 vereséggel, majd javított valamit a helyzetén a 2:04.45 perces, 11. legjobbnak számító úszóeredményével, aztán még előrébb lépett azzal, hogy a lovaspályán csak egyet hibázott.

A döntőben további három magyar szerepelt, közülük Tibolya Péter és Kasza Róbert fért még oda az élmezőnybe, a hatodik, illetve hetedik helyre befutva. Előbbi az első három részversenyben nem került a legjobbak közé, a kombinált számot viszont megnyerte, utóbbi pedig a visszafogott vívás után úszásban, lovaglásban és a lövészetes futásban is az első tíz között végzett.

A negyedik magyar, Demeter Bence 35. lett.

Eredmények:

1. Alekszandr Leszun (orosz) 5832 pont

2. Marosi Ádám 5808 (vívás: 18 győzelem/17 vereség/832 pont, úszás: 2:04.45/1308 pont, lovaglás: 1160 pont, lövészet-futás: 11.13.53 perc/2508 pont)

3. Joseph Evans (brit) 5800

...6. Tibolya Péter 5736 (19/16/856, 2:10.40/1236, 1080, 10:59.56/2564)

7. Kasza Róbert 5728 (16/19/784, 2:03.74/1316, 1160, 11:23.18/2468)

...35. Demeter Bence 5268 (16/19/784, 2:04.81/1304, 728, 11:27.21/2452)

Az egyesült államokbeli Vk-nyitányon szombaton a női versenyt, vasárnap pedig a vegyes váltót rendezik.

 

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

 

2013-02-23

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite