2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyePalóc Napok és Városnapok Füleken

Palóc Napok és Városnapok Füleken


Csaknem ötven programmal várják az érdeklődőket Fülekre a pénteken kezdődő XXVII. Palóc Napokra és Városnapokra: lesz a szlovákiai magyarság jellegzetes áttört bútorait és az egykori Füleket bemutató kiállítás, hagyományos ünnepi körmenet, valamint Radics Gigi-, Irigy Hónaljmirigy- és Apostol-koncert is.

Füleki Vármúzeum


Illés Kósik Andrea, a füleki Városi Művelődési Központ igazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta: a fesztivál péntek délután roma tehetségek táncos-zenés műsorával és a Roma mesék című kiállítás megnyitójával kezdődik. Az első napon nyílik meg az Áttört bútorok a Palócföld szlovákiai részén című tárlat is a Városi Honismereti Múzeumban, majd a Szabadság téren a háromnapos rendezvény hivatalos megnyitójára várják a látogatókat, akiket a múzeumból zenés kísérettel csalogatnak majd a helyszínre.


A téren az Olinyolotl Mexikói Néptáncegyüttes ad egyórás műsort, a vendégeket táncház is várja a Dobroda zenekarral, és a pénteki napot végül a Maduar zenekar régi slágereket felidéző koncertje zárja a Várudvarban.


A Városnapokat kísérő Füleki Vásár helyszíne a városi park lesz, ahol a szombati rendezvények is zajlanak. A Családi délelőttre már a reggeli piacon utcaszínház és zsonglőrök csábítják az érdeklődőket. Lesz utca- és meseszínház, verklis, hintóztatás, kézzel hajtott körhinta, buborékshow, játszópark, arcfestés és légvár.


Hagyományosan ünnepi ülést tart Fülek képviselő-testülete, ennek keretében átadják a városi díjakat is. Délután zenével telik meg a park és környéke, gólyalábas színház is szórakoztatja a közönséget, megrendezik a füleki és a magyarországi öregfiúk barátságos labdarúgó-mérkőzését, a borok kedvelői pedig ellátogathatnak a Pincesorra, a Nyitott pincék című kísérőrendezvényre. Az esti nagykoncerten Radics Gigi lép fel.


Vasárnap délelőtt lesz a szlovák és magyar nyelvű szentmisékhez kapcsolódó, hagyományos ünnepi körmenet. Délután nyitják meg az egykori Füleket ábrázoló fotókiállítást, és az Irigy Hónaljmirigy zenés-szórakoztató műsorát is láthatják az érdeklődők. A vasárnapot, és egyben a háromnapos programsorozatot az Apostol zenekar koncertje zárja.


Illés Kósik Andrea elmondta azt is, hogy a városi intézmények által szervezett csaknem valamennyi program ingyenes. Az önkormányzat a négy fizetős programból kettőre - a tavalyi kezdeményezést folytatva - ingyenjegyet biztosít azoknak a füleki lakosoknak, akik teljesítik adózási kötelezettségüket a várossal szemben. Azok a családok, amelyek nem szerepelnek a városnak tartozók listáján, egy szabadon választott jegyet vehetnek át a pénteki vagy a vasárnapi esti koncertre.


A füleki rendezvényt a Besztercebányai Megyei Önkormányzat, valamint a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Kisebbségi Kultúrák 2017 Programja támogatja.


Forrás: MTI

 

2017-08-07

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite