2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
ItthonPapp Magor: a kormánynak azonnal lépnie kell

Papp Magor: a kormánynak azonnal lépnie kell


A Magyar Rezidens Szövetség elnöke úgy véli, hogy a kormánynak azonnal cselekednie kell, ha itthon akarja tartani a fiatalokat.

rezidens


A Magyar Rezidens Szövetség felmérése szerint az orvosi egyetemen 2011-ben végző fiatalok egyharmada bizonytalan abban, belép-e a szakorvosképzésbe Magyarországon. A szövetség elnöke szerint a kormánynak azonnal lépnie kell, ha itthon akarja tartani a fiatalokat, sokan ugyanis az év végét sem várják meg, és külföldre mennek.


Papp Magor az MTI-nek adott interjújában elmondta, hogy június elején mintegy négyszáz orvosi egyetemen államvizsgázóval töltettek ki kérdőívet. A felmérés szerint a bizonytalanok aránya 30 százalék. "Gyakorlatilag a végzettek egyharmada tanácstalan abban, hogy mit csináljon" - mondta Papp Magor, hozzátéve, hogy az államvizsgázók elvileg november elsejéig kezdik el a szakorvosképzést. "Ha a következő két-három hónapban nem történik érdemi változás, ezt a lépést sokan nem fogják megtenni" - vélekedett.


Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is 74 százaléknyian terveznek előbb-utóbb külföldi munkavállalást. Az államvizsgázók alig 59 százaléka mondta azt, hogy legalább a jelentkezési lapot kitölti a magyarországi szakorvosképzéshez, a végzősök negyede pedig már bizonyos, hogy nem lép be. Ezt a döntésüket legtöbben a fizetésekkel, valamint a munkakörülményekkel indokolták. A szövetség elnöke kifejtette, hogy az orvosok esetében háromféle orientációról lehet beszélni. A legtöbb fiatal Budapesten szeretne dolgozni, a szakvizsga után jellemző, hogy a megyei, vagy az egyetemi központok felé veszik az irányt. Ezek mellett egyre népszerűbb a külföldi munkavállalás.


Az egyetemi nagy központokban vélhetően nem fognak elfogyni az orvosok, de már a megyei nagy kórházakban is súlyos krízis várható - mondta Papp Magor, hozzáfűzve, hogy Veszprém megye az elmúlt öt évben aktív orvosainak 34 százalékát "elveszítette".


Az ellátórendszeren belül is egyenlőtlenségek vannak


"Részben forráshiányos a rendszer, de belső egyenlőtlenségek is vannak, sok orvos ugyanis félmillió forint körül keres legálisan" - jegyezte meg Papp Magor, aki szerint az is igaz, hogy e nélkül bizonyos régiókban már nem lehetne működtetni az ellátórendszert. A periférián, például Borsodban, Szabolcsban képtelenség közalkalmazotti bérért megtartani az orvosokat, és ez a jelenség egyre inkább terjed Nyugat-Magyarországon is - mondta a rezidens szövetség elnöke. Véleménye szerint "ezzel az a baj", hogy az utóbbi időben az orvosi díjazások között túl nagy lett a különbség. Előfordulhat például, hogy míg a kórház belső munkatársa 500 forintos, addig az ugyanott másodállásban dolgozó, kívülről "lízingelt" orvos 3000 forintos órabérért vállalja az ügyeletet.


Papp Magor arról is beszélt, hogy amikor március végén elkezdték a "mozgolódást", sokan azt mondták: kivárják az év végét. Akkor még úgy tűnt, hogy akciójuk csökkenti a migrációt, a héten érkezett visszajelzések viszont azt mutatják, sokan mégsem várnak, mert nem látják, hogy helyzetüket érintően bármi érdemi változás történne. Szerinte, ha a kormányzati intézkedésekből nem derül ki, hogy komolyan veszik őket, akkor tovább gyorsulhat az elvándorlás.


Papp: 500 milliárdba kerülne a bérek rendezése


A rezidens szövetség elnöke hangsúlyozta, már annak is kisebbfajta megtartó ereje lenne, ha bizonyossá válna, hogy a népegészségügyi termékdíjat valóban az egészségügyi dolgozók bérének rendezésére fordítják majd. Becslések szerint ebből mintegy 15 milliárd bevételt nyerne az állam - jegyezte meg. Papp Magor szavai szerint ez ugyan édeskevés az ágazat egészére nézve, de tűzoltó hatása lehetne például az alapellátásban, ahol a prevenciós feladatok jelentős része zajlik. Ezzel az intézkedéssel minden háziorvosi praxis átlagosan évi 2,5 millió forint többletforrást kaphatna - tette hozzá.


Papp Magor arra is kitért: összességében 500 milliárdba kerülne, hogy az orvosok és szakdolgozók méltó bért kaphassanak. A GDP 2 százalékából pedig az összes egészségügyi dolgozót meg lehetne fizetni úgy, hogy hosszú távon is működőképes maradjon a rendszer - szögezte le.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2011-06-26

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite