2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
ItthonParragh: az átalakítások iránya helyes, csak a tempó lassú

Parragh: az átalakítások iránya helyes, csak a tempó lassú


Parragh László szerint megfelelő területeken kezdett hozzá a kormány strukturális átalakításokhoz, viszont a végrehajtás sebességében problémát lát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

Parragh László

A strukturális átalakítások nagyon sokszor elkerülhetetlenül a "frontsebész" technológiájával történnek, mivel a Magyarországon tartósan és mélyen rossz pályán lévő rendszereket kell visszatéríteni a helyes útra, és ez csak komoly összeütközések, konfliktusok árán lehetséges - mondta a kamarai elnök az MTI-nek.

Közölte: egyetért azzal a kormányzati szándékkal, hogy a ciklus második felében konszolidációs politikára van szükség. Ez viszont előre vetíti azt a veszélyt, hogy a gazdasági környezet átalakítása nem fog a kellő mélységig elmenni.

A 2010-es országgyűlési választások előtt Parragh László Orbán Viktor Fidesz-elnökkel közös nyilatkozatban rögzítette a magyar gazdaság talpra állításához, a munkahelyek megvédéséhez, a kis- és középvállalkozások támogatásához, az ország versenyképességének javításához szükséges feladatokat, köztük a bürokrácia csökkentését, a korrupció visszaszorítását, a kereskedelemfejlesztés korszerűsítését, a Széchenyi-kártya továbbfejlesztését, a szakképzés átalakítását, az uniós források eredményesebb felhasználását, a strukturális átalakításokat.

A közös nyilatkozatban megfogalmazottak teljesülésével kapcsolatban Parragh László úgy értékelte, a kormány a gazdaságot körülvevő struktúra minden területéhez hozzányúlt, ezek érdeksérelmeket, feszültségeket generáltak, ugyanakkor óriási eredmény: ennek ellenére az alapvető társadalmi béke fennmaradt.

Emlékeztetett arra, hogy támogatták az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését. Hozzátette: a kormány a jövőben is tartson ki az intézkedés mellett, hogy érzékelni lehessen az előnyeit is a bevezetést követő társadalmi trauma után.

A kamara egyik legkomolyabb elvárása a kormánnyal szemben az oktatás, a szakképzés átalakításában volt, és az ehhez szükséges feladatokat is keretmegállapodásban rögzítették.

Parragh László szerint a szakképzés átalakítása időarányosan teljesült, és ez várható a jövőben is, bár a folyamatot sokan próbálják akadályozni. Az új szakképzési modell bevezetése mellett a felsőoktatás átalakításának iránya is megfelel a gazdasági szereplők elvárásainak.

Az MKIK elnöke úgy értékelte, hogy a kereskedelemfejlesztés átalakítása is sikeres lesz, mivel a kormány erőteljes fordulatot hirdetett meg egyrészt az orientációban - beemelte Kínát, az Arab-világ és Eurázsia országait is a célterületek közé -, másrészt az eszközrendszerben, az intézményrendszer átalakításával. Már az idén látható eredmények lesznek a kamara és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) hálózatának összekötésében - tette hozzá.

Jelentős előrelépés történt a Széchenyi-kártya továbbfejlesztésében, és további eredményt lehetne elérni, ha a rendszert működtető Kavoszt közreműködő szervezetté fejlesztenék az uniós források felhasználásában, kihelyezésében.

Parragh László szerint az adócsökkentés és a "söralátét" ígérete nagyon ellentmondásosan teljesült eddig, mert miközben egyes területeken csökken az adó, másutt nő, a megszűnt kisadók helyett újak lépnek be, a Széll Kálmán Terv 2.0 verzióból pedig az látszik, hogy újabb anyagi és adminisztrációs terhek várhatók a vállalkozások számára.

Minden ígéret és politikai akarat ellenére sem sikerült a gazdaság irányába átcsoportosítani az uniós forrásokat, aminek egyik okát a kamara elnöke abban látja, hogy az intézményrendszer európai és nemzeti szinten egyaránt olyannyira önjáróvá erősödött az elmúlt években, hogy nehéz rajta változtatásokat keresztülvinni. Emellett érzékelhető, hogy az Európai Unió nem engedi az operatív programok között átcsoportosítani a forrásokat, ami már a növekedésnek is gátja.

A közösségi támogatások lehívása sok esetben önerő hiánya miatt akad el. Az önkormányzatoknak nincs pénzük az uniós beruházásokhoz szükséges saját erőt biztosítani, illetve a beruházást pénzügyileg menedzselni az utófinanszírozásig. A kamara nem zárja ki, hogy 1.000 milliárd forintos nagyságrendű uniós forrás ragad be, 2013 végéig nem lehet majd lekötni. A helyzeten némileg segítene, ha az uniós források felhasználásánál maximum feltételként azt határoznák meg, amit az Európai Unió minimumként fogalmaz meg.

Parragh László kitért arra, hogy a kamara megkapta azokat a jogosítványokat, amelyek feltétlenül szükségesek a modern, európai kamarai rendszer kialakításához. Szerinte a kamarai rendszer átalakítása korántsem fejeződött be, a politika fog majd rádöbbenni arra, hogy kényszerpályán van, főleg az agrárium és a szakmai kamarák kérdésében.

Az agrárium esetében azzal, hogy nem született új döntés az ügyben, filozófiai értelemben kicsúszott a talaj a szakminisztérium agrárkamarai elképzelései alól, holott a termőföld, az élelmiszerpiac, élelmiszerkereskedelem védelme érdekében az agrárkamarai törvény lehetne egy olyan "finom" eszköz, amelyet más országok "szépen csendben" használnak piacvédelmi célokra.

A kormány rá fog ébredni arra, hogy az agrárium rendbe tétele, megerősítése, megszervezése nélkülözhetetlenné teszi egy jól működő agrárkamarának, vagy egy egységes magyar gazdasági kamarának a létrehozását - mondta Parragh László az MTI-nek.

Két éve, 2010. május 29-én tette le az esküt az Országgyűlés előtt az Orbán Viktor miniszterelnök vezette kormány. A második Orbán-kormány a rendszerváltozás óta a legkisebb; nyolc minisztériummal kezdte meg a munkáját. A kormányfő az eskütétel előtt arról beszélt, hogy nem a hagyományos ágazati rendben szervezték meg a leendő magyar kormány munkáját, hanem a politikai vezetés logikája és a leendő politikai vezetők személyes felelősségének elve szerint.

Forrás: MTI/ HÍR PORT24

 

 

2012-05-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite