2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
Üzleti negyedParragh László: hiba lenne kényszeríteni a magánszférát

Parragh László: hiba lenne kényszeríteni a magánszférát


Parragh LászlóA bruttó 290 ezer forint alatt kereső, gyermektelenek jártak rosszul az új adórendszerrel - ismerte el az MKIK elnöke egy rádióműsorban. Hozzátette: a versenyszféra esetében súlyos hiba lenne a cégeket kompenzációra kényszeríteni.


A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint hiba lenne, ha a kormány kikényszerítené a magánszférában a 16 százalékos adókulcs miatt kevesebbet keresők kárpótlását. Parragh László az MR1 - Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta: a gazdasági szereplők derűlátását ronthatják a fenyegetésnek tűnő üzenetek.


bruttó 290 ezer forint alatt kereső, gyermektelenek jártak rosszul az új adórendszerrel - mondta Parragh László a pénteki 180 perc című műsorban. Úgy látja, az adóváltozás nagyobb teljesítményre, így magasabb bér elérésére és egyúttal gyermekvállalásra ösztönöz. „Tehát, hogy az adóváltozás érdeksérelmeket okoz, az az én olvasatomban természetes - mondta Parragh László. - Az is világos, hogy a kormány megpróbálja ezeket a sérelmeket kompenzálni, és az is, hogy ebben a munkaadói szervezeteknek is célszerű részt venni. Az a kérdés, hogy meg lehet-e találni azokat a közös pontokat, amelyekben mindenkinek az érdeke érvényesül." Ő bízik abban, hogy meg lehet találni, ahogy a közszférában sikerült is. Igaz, a magánszektorban már nehezebb lesz - ismerte el -, mert nem lehet kötelező érvényű szabályokat hozni.


Arra a kérdésre, hogy lehet-e kényszeríteni a magánszférát a kompenzációra, Parragh László azt válaszolta, a kormány, ha akarja, ki tudja kényszeríteni, de szerinte ez a lépés súlyos hiba lenne. Ő már az elmúlt napok kommunikációját is hibásnak tartja. „Nem jó ez a fenyegetés jellegű üzengetés - mondta. - Ma a magyar gazdaság felé pozitív üzeneteket kellene küldeni."
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több szakértői anyagot készített az adóváltozások utáni bérkompenzációra, a szervezet elnöke elmondta, javaslataikat az Országos Érdekegyeztető Tanács jövő heti ülésén is megvitathatják.

 

Forrás: MR1-Kossuth Rádió/HÍR PORT24

2011-02-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite