2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
ItthonPintér érdekes adatokra bukkant

Pintér érdekes adatokra bukkant


Pintér SándorNem gondolkodik politikai váltásokban, de nem minden vezető teljesített a tőle elvárható szaktudás szerint - erről Pintér Sándor belügyminiszter beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában a személyi változásokat firtató felvetésre.


Arra a kérdésre, hogy mikor lehet a személycserékről szóló a bejelentésekre számítani, azt mondta: azon a közeljövőben tartandó állománygyűlésen, amely az árvízi helyzet miatt két héttel ezelőtt elmaradt.


Azzal kapcsolatban, hogy mi alapján dönt a személycserékről, kifejtette: a jelenleg is zajló teljesítményfelmérés után kiderül, hogy a vezetők miként feleltek meg a jogi feltételeknek, és a megfelelően teljesítőknek nincs okuk az aggodalomra.


Nem gondolkodom politikai váltásokban, azonban az elsődleges adatok alapján már most is úgy látom, hogy nem minden vezető teljesített a tőle elvárható szaktudás szerint - fogalmazott.
Hozzátette: a szolgálatoknál és a rendőrségen belül is olyan érdekes adatok kerültek elő, amelyek bizonyos hiányosságokra világítanak rá.


Forrás: Magyar Nemzet/Nógrád24.hu

2010-06-15

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite