2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonPintér Sándor azonnali meghallgatását kezdeményezi a DK

Pintér Sándor azonnali meghallgatását kezdeményezi a DK


Pintér Sándor belügyminiszter azonnali meghallgatását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció (DK) az illetékes országgyűlési bizottságokban azzal kapcsolatban, hogy a tárcavezető a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában arról számolt be: külföldi csoportok próbálták lejáratni.

Pintér Sándor0128


"Ha Pintér Sándor személye külföldi támadás alatt áll, akkor a Magyar Köztársaság belügyminisztere áll támadás alatt. Ha pedig a helyzet valóban ilyen súlyos, akkor a belügyminiszternek erről nem egy sajtóinterjúban kellene beszámolnia, hanem az illetékes bizottságok előtt, számot adva az őt és a Belügyminisztériumot ért támadások veszélyeiről, forrásairól és törekvéseiről" - írta Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben.


Közölték: a DK az ügyben kezdeményezi az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes összehívását, és Pintér Sándor belügyminiszter meghallgatását. Az ellenzéki párt szerint a belügyminiszter nem teheti meg, hogy a parlament illetékes bizottságai előtt is titkolja a komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejtő támadásokat.


A Magyar Nemzet szombati számában az írta, hogy egy külföldi szervezet a közelmúltban karaktergyilkossággal próbálta meg lejáratni Pintér Sándort. A belügyminiszter a lapnak azt mondta, hogy az egyébként nem először előforduló kísérlettel az illetők azóta felhagyni kényszerültek. Pintér Sándor úgy fogalmazott: "külföldi szervezetek már többször próbáltak a lejáratásomra olyan, a személyemhez kötődő eseményeket kreálni, amelyek soha nem történtek meg".

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2014-12-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite