2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
ItthonP. Koltai Gábor producer és társai előzetesben maradnak

P. Koltai Gábor producer és társai előzetesben maradnak


P Koltai GáborA bíróság tart attól, hogy a gyanúsítottak külföldre távoznak. A bűnelkövetői kör a filmek gyártására és értékesítésére egy komplex számlázási láncolatot hozott létre. A gyanú szerint 2,3 milliárd forinttal rövidítették meg a költségvetést.


Meghosszabbította az adócsalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Koltai Gábor filmproducer és társai előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. Az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bíróság június 2-ig "meghosszabbította K. Gábor, I. Gábor és Cs. Zoltán gyanúsítottak előzetes letartóztatását" - olvasható a Fővárosi Bíróság honlapján megjelent közleményben. A március 29-én meghozott végzés nem jogerős.


A közlemény szerint a bíróság megállapította, hogy a gyanúsítottak terhére róható bűncselekmények tárgyi súlya kiemelkedő, a gyanúsítottak személyi körülményei lehetővé teszik a külföldre való távozásukat, és fennáll a tartósabb külföldön tartózkodásuk lehetősége is.


A bíróság álláspontja szerint "a szervezett elkövetésből eredően a büntetés várható nagyságára, valamint a gyanúsítottak személyi körülményeire is figyelemmel a szökésüktől, elrejtőzésüktől megalapozottan tartani lehet, így alappal feltehető, hogy a gyanúsítottaknak az eljárási cselekményeknél való további jelenléte csak előzetes letartóztatásuk mellett biztosítható".


A Vám- és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala korábban közleményben tudatta, hogy az APEH feljelentése alapján nyomozást folytat az adóbevétel különösen jelentős mértékű csökkenését okozó adócsalás és adóra elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűncselekménye elkövetésének megalapozott gyanúja miatt mozifilmek és 3D-s produkciók készítésével, valamint értékesítésével foglalkozó gazdasági társaságokkal és azok ügyvezetőivel szemben. A bűnelkövetői kör a filmek gyártására és értékesítésére egy komplex számlázási láncolatot hozott létre.


A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága még tavaly decemberben azt közölte, adatok arra mutatnak, hogy a mozifilmek forgalmazásával, értékesítésével foglalkozó társaságok offshore cégek beiktatásával, illetve fiktív számlák felhasználásával 2,3 milliárd forinttal rövidítették meg a költségvetést. Mint akkor rámutattak, a nyomozás során még jelentősen növekedhet az összeg.


Koltai Gábor és két üzlettársa őrizetbe vételét december 8-án rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-04-04

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite