2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyePórul járt egy Nemtiben bulizó kamasz

Pórul járt egy Nemtiben bulizó kamasz

2012. január 1-jén tett bejelentést a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságra telefonon egy nő, hogy ismeretlen elkövető feltehetőleg az éjszaka folyamán a Nemtiben lévő lakásához tartozó melléképületből eltulajdonította elektromos kerékpárját.

poruljart

A helyszínen megállapítást nyert, hogy az ismeretlen személy a kapun benyúlva a zárban lévő kulccsal kinyitotta a bejárati kaput, majd a becsukott ám nem kulcsra zárt állapotú melléképületből eltulajdonította - sértett által néhány napja használtan vásárolt - 50.000 Ft értékű elektromos kerékpárt.

A sértett közreműködésével a kerékpárt egy salgótarjáni lakásban pár órán belül megtalálták a rendőrök. Megállapítást nyert, hogy a kétkerekűt egy szilveszteri buliról Salgótarjánba eljutni akaró 16 éves fiú hozta el a garázsból az éjszaka során.

A motor félútig bírta „töltéssel", majd azt követően az „elkötője" a kerékpárt tolhatta annak feltalálási helyéig. A fiút a rendőrök elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, ahol jármű önkényes elvétele bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az elektromos kerékpárt lefoglalták és a sértettnek visszaadták.


HÍR PORT 24

 

2012-01-03

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite