2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonPozitív hozadéka is lehet a hajléktalanok ellenőrzésének

Pozitív hozadéka is lehet a hajléktalanok ellenőrzésének


Pozitív hozadéka is lehet annak, ha a hatóságok felmérik és ellenőrzik azokat a területeket, ahol a hajléktalanok is élnek - mondta Kis Boáz, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szóvivője.

hajléktalan



Sajtóértesülések szerint a csepeli gyilkosságok kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a rendőrség ellenőrizze azokat a területeket, ahol hajléktalanok élnek.
Kis Boáz azt mondta, mindez segítheti a hajléktalanokkal kapcsolatos segélyszervezeti munkát, hiszen az esetleges ellenőrzések után frissül és bővül az az adatbázis, amelyben számon tartják a fedél nélkül élőket, s az így megszerzett új információk pluszt jelenthetnek a rászorulók megsegítését végző munkában.


A szóvivő hangsúlyozta: "nem feltétlenül a hajléktalanok vegzálása egy ilyen kezdeményezés célja, legalábbis az Ökumenikus Segélyszervezet szempontjából, sőt kifejezetten hasznos lehet a rendőrség jelenléte, hiszen nem arról van szó, hogy a hajléktalanok bűnözők lennének, hanem sok esetben inkább ők az áldozatai a bűncselekményeknek, melyek számának csökkenését várják az intézkedéstől".

A hajléktalan emberek érdek- és jogvédelmével foglalkozó egyik civil szervezet, A Város Mindenkié nevű csoport elítélte, hogy a közelmúltban nyilvánosságra került csepeli bűncselekmények kapcsán a médiában többször említették a hajléktalanokat mint bűnözői csoportot. "Ez nemcsak jogellenes, de indokolatlanul megbélyegez egy már ma is szélsőségesen kirekesztett csoportot" - írta a csoport az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A szervezet az adatvédelmi törvényre utalva kiemeli: az, hogy valaki Csepel erdős részén élő hajléktalan, egyértelműen személyes adatnak minősül, amelynek kiadása nemcsak az adott emberre, hanem a hozzá hasonló helyzetben élőkre is nagy veszélyt jelent. A Város Mindenkié csoport szerint ezeket a jogszabályokat a média több képviselője, sőt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) is megsértette.

A Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója, Csizner Zoltán szombaton közölte, hogy a Csepel-szigeten kihantolt négy holttesttel összefüggésben eddig hat embert helyeztek előzetes letartóztatásba. A rendőrség szerint "egyértelmű, hogy az életellenes bűncselekmények elkövetése köthető a kihantolási hely közelében élő hajléktalanokhoz, illetve a velük kapcsolatba hozható, hajléktalan életmódot folytató személyekhez".
A rendőrség közlése szerint az a tény, hogy az emberöléseket sorozatban, feltételezhetően több hónapon át anélkül követték el, hogy azt a hatóságok tudomására hozták volna, "meghatározóan annak a szabályozatlan és társadalmi kontroll nélküli életformának a következménye, amit számos hajléktalan folytat".


Forrás: MTI/ HÍR PORT 24

 

2011-08-16

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite