2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyePünkösdölés és középkori várjáték a világörökségi Hollókőn

Pünkösdölés és középkori várjáték a világörökségi Hollókőn


Pünkösd vasárnapján koncerttel, népviseleti bemutatóval, táncházzal várják a látogatókat a világörökségi Hollókőn, hétfőn pedig várjátékot rendeznek a Nógrád megyei faluban - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

hollokoivar1


Kelecsényi Péter elmondta: pünkösd vasárnapján palóc népviseletbe öltözik a falu apraja-nagyja, megelevednek a népszokások, az ófalu udvaraiban táncház, népi koncert és gasztronómiai ínyencségek várják a vendégeket. A hétfői várjáték a középkorba repíti vissza az érdeklődőket, gyalogos bandériumok lakják be a várat és a falut is. Lesz középkori muzsika, mesejáték, ítélőszék, zászlóforgatás és lakoma - fogalmazott az igazgató.


A vár előtti téren a szereplők felvonulásával nyitják meg a programot 11 órakor, ezt követi Szent László Vitézei, a Pavane zászlóforgatók csoportjának és a Debreczeni Dósa Gyalogos Bandérium bemutatója. A Lámpa Lázi Társulat tréfás mesejátéka után ostromjátékot mutatnak be, a győztesek lakomája után pedig középkori muzsika és közös tánc zárja a napot.


Az ófaluban folyamatosan szemlézik a gyalogos bandérium, Szent László Vitézeinek őrjárata pedig bíróság elé állítja a "gonoszul tevőket", és igazságot tesz a peres ügyekben. Felvonulnak a zászlóforgatók, a falu több pontján zenészek muzsikálnak. A várban játszóházat tartanak a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend tagjai.


Kelecsényi Péter hozzátette: a sok középkori program és bemutató mellett lovaglási lehetőség és fegyverpróbák várják a gyerekeket, a felnőtteknek pedig vásári forgataggal, finom italokkal és ízletes étkekkel kedveskednek Hollókőn.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2015-05-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite