2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
Üzleti negyedRendkívüli vagyonfelügyelő a Gyulai Húskombinátnál

Rendkívüli vagyonfelügyelő a Gyulai Húskombinátnál


Rendkívüli vagyonfelügyelő mellett dolgozik szerdától a Gyulai Húskombinát - tájékoztatta Ruck János, a cég vezérigazgatója az MTI-t kedden, egyben jelezte, hogy szerdán rendkívüli közgyűlést tartanak.

Gyulai Húskombinát


A rendkívüli közgyűlés fő témája a húsüzem pénzügyi problémáinak kezelése - közölte Ruck János. Elmondta: a Cégközlönyből értesültek arról, hogy a Gyulai Törvényszék döntése értelmében szerdától rendkívüli vagyonfelügyelet mellett működik tovább a társaság. A vagyonfelügyeletet a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. látja el, a társaság a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek csőd- és felszámolási eljárásában közreműködő állami cég.


A Gyulai Törvényszék tájékoztatása szerint a Gyulai Húskombinát ellen egy budapesti cég nyújtott be felszámolási kérelmet. A húsüzemet mint stratégiai vállalatot a bírósági döntés közzétételétől rendkívüli moratórium illeti meg, és a bíróság rendkívüli vagyonfelügyelőt rendel számára. A rendkívüli moratórium nem jelenti azt, hogy a felszámolás azonnal elkezdődik, a bíróság az eljárás jelenlegi szakaszában azt vizsgálja, az adós Gyulai Húskombinát valóban fizetésképtelen-e, ahogy azt a hitelező budapesti cég állítja.


A Gyulai Húskombinátot a kormány augusztus végén nyilvánította stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté. A dél-alföldi társaság Magyarország egyik legrégebbi alapítású és legjelentősebb húsipari vállalata. A társaságnál 420 ember dolgozik, a térségben jelentős foglalkoztatónak számít. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az átminősítés bejelentésekor hangsúlyozta: a kormány döntése kifejezi azt, hogy minden szükséges lépést megtesz a kabinet a magyar húsipar, és ezen belül a Gyulai Húskombinát megsegítésére.

Az elsődleges cél ugyanis a munkahelyek megőrzése és a foglalkoztatás fenntartása. A miniszter jelezte, a Gyulai Húskombinátban zajló folyamatokat a kormány folyamatosan nyomon követi, ami lehetővé teszi a gyors beavatkozás lehetőségét az állam számára.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-10-02

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite