2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
ItthonRendkívüli nemzetbiztonsági ülés összehívását kezdeményezte a bizottság MSZP-s elnöke

Rendkívüli nemzetbiztonsági ülés összehívását kezdeményezte a bizottság MSZP-s elnöke


Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának szocialista elnöke hétfő délelőttre rendkívüli ülésre hívta össze a testületet.

Vadai Ágnes

 

Vadai Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján hihetetlennek nevezte, hogy az elmúlt hat napban olyan személyeket gyanúsítottak meg államellenes bűncselekménnyel, akiknek hivatalból feladatuk az ilyen bűncselekmények leleplezése. Hozzátette: az elmúlt napok eseményei nagyon sok kérdést vetnek fel, nemcsak a három meggyanúsított személy viszonylatában, hanem a teljes magyar polgári titkosszolgálatokat illetően is, mert ezek az ügyek érintik az ő tevékenységüket is.
Mint hangsúlyozta, a bizottságnak nemcsak joga, de kötelezettsége is megismerni az ügyet.


Vadai Ágnes jelezte: a hétfőn 11 órára meghirdetett rendkívüli, zárt ülésen az állami szervek részéről megjelenési kötelezettség terheli Pintér Sándor belügyminisztert, Bolcsik Zoltánt, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatóját, Kovács Árpádot, a legfőbb ügyész helyettesét, a katonai főügyészt és az ügyekben eljáró ügyészeket. Rajtuk kívül - a házszabály szerint - csak a házelnök, a köztársasági elnök, a bizottság tagjai, munkatársa és egy gyorsíró kapott meghívást - tette hozzá. A szocialista politikus azt mondta, bízik abban, hogy határozatképes lesz a testület, és a tagok a minősített adat védelméről szóló törvényt maradéktalanul betartva megismerhetik a körülményeket.


A bizottsági elnök kitért arra is, hogy folyamatban lévő büntetőügyben korlátozott a tájékoztatási lehetőség, ugyanakkor a nemzetbiztonsági bizottságnak tudnia kell ezekről az eseményekről, "márcsak a bizalom érdekében is". Mint megjegyezte, az ügyben egyelőre semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott bizottsági elnökként. Vadai Ágnes kérdésre válaszolva elmondta: az elmúlt egy évben tisztségéből fakadóan sok ügyet megismert, de nem tud és nem lát olyat, amely megalapozná ezeket a bűncselekményeket. Mint fogalmazott, nehezére esik elhinni a gyanúsításokat, és hajlamos azt gondolni, hogy másfajta indíttatása van az ügynek.


Az MTV Híradója kedden számolt be arról, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség aznap este gyanúsítottként hallgatta ki Galambos Lajost. A Magyar Nemzet a szerdai számában azt írta, információik szerint a polgári elhárítás volt vezetőjét államellenes bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják. A napilap az intézkedést az Egymásért, Egy-Másért Alapítvány ügyével hozta összefüggésbe; mint írták, Galambos Lajos az alapítvány kuratóriumának tagja volt, és az ügyben egy aktív, valamint egy volt NBH-s munkatársa is érintett.


Pénteken Szilvásy Györgynél tartottak házkutatást, majd a volt titokminisztert is kihallgatták és őrizetbe vették. Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szombaton Facebook oldalán, miután beszélt Szilvásy családjával, azt közölte: Szilvásy Györgyöt államellenes bűncselekménnyel, szerinte kémkedéssel gyanúsítják, mint a miniszter korábbi beosztottját, Galambos Lajost.


Ugyancsak szombaton gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatóját. A volt NBH-s vezető meggyanúsításáról egyelőre nem lehet tudni részleteket, de a HírTV szerint az feltehetően összefügg Szilvásy György és Galambos Lajos (Laborc elődje) ügyével. A kémkedéssel gyanúsított Galambost pénteken helyezte házi őrizetbe a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa. A Budapesti Katonai Ügyészség továbbra sem ad tájékoztatás az ügyben, annyit azonban tudni lehet, hogy az ügyészség eddig nem tett indítványt a bíróságnak sem Laborc Sándor, sem pedig Szilvásy György előzetes letartóztatására - hangzott el vasárnap az MR1-Kossuth Rádió Déli krónikájában.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24


A témához kapcsolódó cikkeink:


Őrizetbe vették Szilvásy Györgyöt>>>


Szilvásy után már Laborc is őrizetben>>>

 

 

2011-07-03

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite