2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
ItthonRendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi a Fidesz

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi a Fidesz


A Fidesz frakcióvezetője rendkívüli országgyűlési ülés összehívását kezdeményezi augusztus 26-27-re a pedagógusok béremelésével kapcsolatos törvényi változások elfogadása érdekében.

parlament001


Ezt Rogán Antal kedden újságírók előtt jelentette be, miután más témában - az ombudsmanjelölésről - egyeztetett Áder János államfővel. A frakcióvezető hozzátette: a béremelések szeptemberi bevezetéséhez szükséges a parlament döntése is, és a kormánypártok szerint ez egy "kellően fontos" kérdés ahhoz, hogy az Országgyűlés még szeptember eleje előtt összeüljön.


Rogán Antal arra kérte a köztársasági elnököt, hogy hivatala "sürgősséggel vizsgálja meg a törvény kihirdetésének a lehetőségét". Hoffmann Rózsa az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára korábban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy nyilatkozott: a korábban elfogadott törvény szerint az iskolákban, óvodákban, kollégiumokban pedagógus munkakörben pedagógus végzettséggel dolgozók kaptak volna csak béremelést. A kormány viszont úgy döntött, hogy kiterjesztik a jogosultak körét, viszont kisebb lesz a béremelés mértéke.


Ha a parlament elfogadja a módosítást, akkor a pedagógiai szakszolgálatokban és intézetekben, gyermekvédelmi intézményekben pedagógusi munkát végzők is kapnak béremelést. Ennek mértéke az eredetileg tervezett emelés összegének hatvan százaléka, majd minden év szeptemberében tíz százalék 2017-ig.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-08-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite