2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeRendőrök járművekkel segítik a polgárőröket

Rendőrök járművekkel segítik a polgárőröket


polgárőröknekautóA Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság haszonkölcsön keretében bocsátott 11 db gépjárművet, 2 db motorkerékpárt és 66 db URH-rádiót a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség rendelkezésére. Az eszközöket korábban már kivonták a rendőri szolgálatból, így hiányt nem jelentenek. A járművek és eszközök átadására a szerződések aláírását követően 2011. január 11-én délelőtt került sor a Balassagyarmati Rendőrkapitányságon.


Dr. Mihály István r. ezredes elmondta, hogy reményeik szerint ennek a gesztusnak köszönhetően újabb lendületet kap a megyei polgárőrség munkája. Hasznosnak tartják ugyanis ezt a szervezet, mint a közbiztonság fenntartásában közreműködő önálló erőt. A megyei főkapitány arról is beszámolt, hogy szeretnének egy közös bázist kialakítani a rendőrségnek és a polgárőrségnek - például oktatási és kiképzési célokra - Balassagyarmaton, a Nyírjes területén.


Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke megköszönte a támogatást és kiemelte, hogy évek óta jó kapcsolatot ápolnak a megyei rendőr-főkapitánysággal, amelynek köszönhetően már korábban is kaptak gépjárműveket. Elmondta, hogy az átvett járművek a „várólista" figyelembe vételével kerülnek kiosztásra, valamint számolnak az újonnan megalakult polgárőr egyesületekkel is. A berceli átjátszóállomásuknak köszönhetően a rádiókat három kistérségben is tudják használni, megkönnyítve ezzel a rendőrökkel, illetve a kapitányságokkal történő kapcsolatfelvételt.


A kiváló együttműködésre jellemző, hogy tavaly több mint harmincegyezer órányi közös szolgálatot láttak el a rendőrök és a polgárőrök, mely adat 2007. évtől a háromszorosával nőtt.

 

Forrás: police.hu/Nógrád24.hu

2011-01-12

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite