2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonRokonai öltek meg egy 62 éves férfit

Rokonai öltek meg egy 62 éves férfit


Élettársa és a sógora segítségével megölte és elásta 62 éves apósát egy 39 éves férfi Ercsiben. A Székesfehérvári Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte mindhárom gyanúsítottat - közölte Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n.

rendorsegot


A közlemény szerint szerdán érkezett bejelentés arról, hogy a 62 éves helyi férfit régen láttak, fia azonban két hónapja felveszi nyugdíját. Az ercsi rendőrök a bejelentést követően közigazgatási hatósági eljárást indítottak és megállapították, hogy az idős férfi bűncselekmény áldozata lett.


A nyomozók emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki az elhunyt férfi két gyermekét, egy 22 éves férfit és egy 28 éves nőt, valamint a nő 39 éves élettársát. Kiderült, hogy az idős férfit a 39 éves férfi január 12-én saját házában megölte, majd az alagsori aknába temette 22 éves sógora segítségével. A bűncselekmény elkövetéséről tudott élettársa is, aki a vérnyomok feltakarításában segített.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2014-03-14

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite