2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeSalgótarjánban tartanak meghallgatást a Snétberger Tehetség Központba

Indulnak a meghallgatások a Snétberger Tehetség Központba


Ismét felvételt hirdet a Felsőörsön működő Snétberger Zenei Tehetség Központ a nyári kurzusára.

SnĂŠtberger Ferenc 01

Az idén nyáron induló kurzusra február 28. és március 9. között tartanak meghallgatásokat Miskolcon, Salgótarjánban, Szegeden, Kecskeméten, Győrött, Kaposváron, Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Budapesten és Felsőörsön. A fővárosi meghallgatás március 8-án, szombaton a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban lesz - tájékoztatta az intézmény csütörtökön az MTI-t.

A felhívás szerint azokat a 12-20 éves fiatalokat várják, akik gitáron (klasszikus, dzsessz, basszus), bőgőn, csellón, hegedűn, brácsán, cimbalmon, zongorán, ütős (dob, perka, darbuka) vagy fúvós (klarinét, trombita, szaxofon) hangszeren játszanak, nyitottak a dzsesszre, a világ- és klasszikus zenére. Szintén jelentkezhetnek, akik valamilyen hangszeren játszanak és emellett dzsesszéneket is szeretnének tanulni.

Az intézmény névadója és művészeti vezetője, Snétberger Ferenc Németországban élő világhírű gitárművész az MTI-nek egy korábbi interjúban elmondta: arra törekednek, hogy az iskola szakemberei által nyújtott többirányú, angol és német nyelv tanulását is tartalmazó képzéssel minél gyorsabban továbbsegítsék a tehetségeket zenei szakiskolákba és felsőfokú intézményekbe Magyarországon és külföldön egyaránt, néhányan pedig Felsőörsről kikerülve a színpadon is azonnal megállják a helyüket.

Az elmúlt három évben többen sikerrel felvételiztek hazai zeneművészeti főiskolára, a bécsi főiskolára. Az elmúlt tanévben Snétberger mellett olyan oktatók tanítottak Felsőörsön, mint például László Attila (gitár), Bacsó Kristóf (szaxofon) Lantos Zoltán (dzsesszhegedű), Barcza Horváth József (basszusgitár, bőgő), Lamm Dávid (gitár), Mohay András (dob), Muck Ferenc (szaxofon), Szakcsi Lakatos Béla (dzsesszzongora) vagy Szőke Nikoletta (dzsesszének).

A Snétberger Zenei Tehetség Központ 2011 nyarán nyitotta meg kapuit a Balaton-felvidéken, Felsőörsön a magyar és a norvég állam támogatásának köszönhetően. A központ hátrányos helyzetű roma tanítványai bentlakásos képzési formában évi 12 hetet eltöltve tanulnak Felsőörsön.

A Snétberger Zenei Tehetség Központ meghallgatásaira a www.snetbergerkozpont.hu-n található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni. A diákok videofelvételt vagy hanganyagot is küldhetnek magukról, amelyen kíséret nélkül zenélnek.

Forrás: MTI/ Nógrád24

 

 

2014-01-23

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite