2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeSalgótarján: Felsőoktatási börzét rendeztek a sportcsarnokban

Salgótarján: Felsőoktatási börzét rendeztek a sportcsarnokban

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával rendezték meg 2016. január 7-én a Salgótarjáni Felsőoktatási Börzét.

kepzesiborze

Az eseményt a városi diákönkormányzat szervezte azzal a céllal, hogy Nógrád megye diákjai megismerhessék az országunk nyújtotta felsőoktatási, továbbtanulási lehetőségeket, hogy a felsőfokú diplomájukat megszerezve sokrétű tudással, tapasztalatukkal a tarsolyukban térhessenek vissza szülőföldjükre, így Salgótarjánba is.

A rendezvényt Fekete Zsolt alpolgármester nyitotta meg, aki köszöntőjében kiemelte a tudás és a felnövekvő nemzedék felsőfokú képzésének fontosságát. Mint mondta, a városi önkormányzat saját kezdeményezéseivel és országos pályázati lehetőségekhez történő csatlakozásával arra törekszik, hogy az ország más településein főiskolai vagy egyetemi éveiket töltő salgótarjáni fiatalokat ösztöndíjjal támogassa. Ezek között említette a közgyűlés által alapított „Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk!" elnevezésű ösztöndíjat, melynek kedvezményezettjei tanulmányaik idején az aktuális tanév során havi 50 ezer forint támogatásban részesülnek, és az önkormányzattal és leendő munkahelyükkel kötött szerződésük értelmében diplomaszerzésük után Salgótarjánban állnak munkába.

Az alpolgármester ugyanilyen jelentősnek nevezte a Salgótarján Jövőjéért és a Bursa Hungarica tanulmányi ösztöndíjakat is, melyeket a szociálisan rászoruló fiataloknak ítélnek oda minden tanévben. Fekete Zsolt köszöntőjében kitért arra, hogy a fiatalok megtartása, a tanult kútfők Salgótarjánban való maradása is nagy szerepet játszik abban, hogy - reményei szerint - a következő tanévtől már újraindulhat a felsőfokú képzés a városban.

A városi sportcsarnokban rendezett börzén a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Metropolitan Főiskola, az Eszterházy Károly Főiskola, az Óbudai Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Katedra Nyelviskola és a Club Britannica Nyelviskola mutatkozott be az érdeklődő diákoknak. Azok a fiatalok, akik még nem tudták pontosan, hogy milyen irányban tanulnának tovább, a Pedagógiai Szakszolgálat pályaorientációs tájékoztatóján kerülhettek közelebb végső döntésükhöz.

Forrás: MTI/NOGRAD24



2016-01-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite