2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeSalgótarjáni felsőoktatás: célegyenesben az egyeztetések

Salgótarjáni felsőoktatás: célegyenesben az egyeztetések

A Salgótarjánban indítandó felsőfokú képzésről rendeztek fórumot a városházán, melyen részt vett dr. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára, Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora és Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője is.

felsooktatas

Az április 18-i eseményen a megjelent cégvezetők és pedagógusok előtt az államtitkár elmondta: mint ismert, a felsőfokú képzés újraindításáról több mint egy éve kezdődtek meg az egyeztetések, azt követően, hogy megszűnt a Budapesti Gazdasági Főiskola Salgótarjáni Intézete, a Nógrád megyei vállalkozások szakemberhiánya pedig indokolja, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. A tervezett salgótarjáni közösségi felsőoktatás a helyi igények, regionális munkaerő-piaci keresletre alapozott, a szakképzésre és a felsőoktatásra egyaránt nyitott intézményrendszer. Dr. Palkovics László hangsúlyozta: oktatásban részt kell venniük a helyi cégeknek.

A városban a kormány, a helyi és térségi önkormányzatok, a helyi vállalkozások és az Óbudai Egyetem működtetné a közösségi intézményt. Az elképzelések szerint 2016 szeptemberétől indulhat a négy féléves felsőfokú szakképzés, amely főiskolai képzésben folytatható négy elismert félévvel. A főiskolai képzés úgy kezdődne 2017 szeptemberében, hogy a gyakorlati tudást a duális képzésben részt vevő helyi vállalkozásoknál szereznék meg a hallgatók, az elméletit az Óbudai Egyetem képzésein. Az, hogy utóbbi Óbudán vagy Salgótarjánban történik-e, a létszámtól függ.

Az államtitkár ismertette: a duális képzési forma fő indoka, hogy hiányzik a hallgatók gyakorlati tapasztalata. Ez nem gyakornoki rendszer, a vállalatnak tanítania kell a hallgatókat, akiknek hallgatói munkaviszonyuk van, és fizetést kapnak. A cégnek a minimálbér 60 százalékát, körülbelül 70 ezer forintot kell fizetnie, amit leírhat a szakképzési hozzájárulásból. A képzésben pedig váltakoznak az elméleti és gyakorlati szemeszterek. Erre a képzési formára követendő németországi mintákat is említett a szakpolitikus.

Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora az egyeztető fórumon az általános mérnöki képzést nevezte jó lehetőségnek a térségben. Mint mondta, amolyan „ráhangolásként" ősztől felkészítést indítanak Salgótarjánban, hogy megismertessék ezt az új képzési formát a pedagógusokkal és a leendő hallgatókkal egyaránt. Sok idő nincs a végleges előkészítésre, hiszen a 2016/17-es tanévre szóló felsőoktatási felvételi tájékoztatóban már szerepelnie kell a salgótarjáni képzési lehetőségnek, melyhez a kormány részéről mielőbb szükséges a jogi háttér biztosítása is.

Dóra Ottó polgármester arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az elmúlt hetekben több körben tárgyalt a jelentősebb munkaadókkal, akik azt jelezték, hogy összességében mintegy 200-300 embert foglalkoztatnának - ennyi a jelenlegi munkaerő-piaci hiány a térségben. A városvezető elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök tervezett salgótarjáni látogatásakor kérik majd a kormányfőt, hogy a rendelkezésre álló uniós forrásokból a kabinet támogassa a salgótarjáni felsőoktatást.

Példaként elhangzott: 2012-ben a Mercedes igényére a Kecskeméti Főiskolán kezdték el a duális képzést, 300 jelentkezőből kiválasztott 25 hallgatóval. Tavaly már 800-an jelentkeztek a 70 helyre Kecskeméten, de a szombathelyi gépészmérnökképzés 50 helyére is 240 jelentkező volt.

Kérdésre Palkovics László elmondta: nincs olyan megkötés, hogy a hallgatóknak a képző cégnél kell majd dolgozniuk, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy 95-98 százalékban kötöttség nélkül is annál a vállalatnál maradnak, ahol megszerezték a végzettséget.

Dr. Tordai Péter, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja hozzászólásában kifejtette: a kamara helyi és országos szinten is támogatja a duális képzési rendszer bevezetését, annak salgótarjáni indítását és a munkában partnere kíván lenni az önkormányzatnak, az egyetemnek és a megye vállalkozóinak.

 

Forrás: Salgotarjan.hu/ Nógrád24

 

 

 

2015-04-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite