2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeSalgótarjáni lehet az idei Megasztár

Salgótarjáni lehet az idei Megasztár


Radics Gigi a tizenöt éves salgótarjáni lány heteken keresztül varázsolta el énektudásával és tehetségével a szakmai zsűrit és a nézőket egyaránt. Csodálatos hangjával beénekelte magát a tehetségkutató fináléjába, így már csak egy lépésre van attól, hogy megnyerhesse a Megasztár hatodik szériáját.

radics_gigi001

Radics Gigi


Radics Gigi vagy Szakos Andrea lesz a Megasztár 2012-ben? -ezt a kérdést teszi fel most mindenki, hiszen Megasztár lázban ég az egész ország, Salgótarján pedig még inkább. Hatalmas a készülődés a Megasztár Fináléjára, Gigi és Andi minden perce be van táblázva. Ruha, tánc, énekpróbák, interjúk és fotózások. Gigi maximális szakmai alázattal viseli a nem mindennapi felhajtással járó intenzív koncentrációt és megterhelést. Talán nem hiába, hiszen a tizenöt éves salgótarjáni lánynak egy álma vált valóra, amikor bekerült a Megasztár hatodik szériájába, most pedig egy lépésre van attól, hogy bekerüljön abba az illusztris társaságba, akik eddig elnyerték ezt a kitüntető címet. Gigivel a TV2 stúdiójában két próba közötti szünetben találkoztunk, aki vidáman és könnyedén válaszolt kérdéseinkre.


- Gigi, hogy érzed most magad? Mire számíthatnak a nézők most pénteken? Tudsz-e még újat mutatni?


Nagyon jól vagyok, köszönöm. Most ezerrel készülünk a holnap estére. Nagyon izgulok, mert nem kicsi a tét és azért is izgulok, mert együtt énekelhetek Flo Rida-al, ez nagyon nagy dolog hiszen az ember nem minden nap énekelhet együtt egy ilyen világsztárral. Azt gondolom, hogy tartalékoltam még egy-két dolgot, így bízom benne, hogy péntek este még tudok újat mutatni magamból a nézőknek. Annyit elárulok, hogy Szakos Andival lesz egy nagyon dögös, szexi produkciónk, és lesz még egy szívbemarkoló dalom is.


- Mit üzensz a Nógrád24.hu olvasóinak?


Nagyon szeretem őket, és köszönöm nekik, hogy idáig eljuthattam, nélkülük ez nem lenne lehetséges. Péntek este is számítok rájuk, nézzenek, drukkoljanak nekem és, aki tud az szavazzon rám! Bízom benne, hogy legalább annyi örömet tudtam nekik eddig okozni, mint amennyit ők adtak nekem a szeretettükkel.


A TV2 stúdiója mellett Salgótarján Főterén is nagy a készülődés, hiszen péntek este egy hatalmas utcai partyt rendeznek Gigi helyi rajongónak. Az érdeklődőket már 18 órától várják a szervezők, ahol tánc produkciókkal, koncertekkel szórakoztatják a nagyérdemű közönséget. A Fő téren a lelkes rajongók óriás kivetítőn nézhetik majd a Megasztár fináléját ahonnan az este folyamán többször élőben bejelentkezik a TV2. - Mindenkit arra kérünk, hogy, aki szereti Gigit és szeretne neki drukkolni az jöjjön el Salgótarjánba a Fő térre, mondja Gigi apukája, majd hozzá teszi, ha Gigi nyeri meg a versenyt, akkor egy hatalmas tűzijáték is lesz.


HÍR PORT24

2012-05-24

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite