2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
ItthonSchmitthez fordultak Kopitsék

Schmitthez fordultak Kopitsék


Schmitt Pál 001A Költségvetési Tanács három, ellenszavazat nélkül megválasztott tagja Schmitt Pálhoz intézett levelében azt kéri az államfőtől, hogy ne írja alá a jelenlegi KT intézményét megszüntető törvényt, mert az, meggyőződésük szerint csökkentené a közpénzügyek átláthatóságát és a gazdaságpolitika hitelességét.


A testület honlapján közölt levelében Kopits György, Oblath Gábor és Török Ádám azt írta: "az ország érdekében szólítjuk meg Önt. Magyarországnak egyértelműen rosszat tesz a független költségvetési intézmény szakmai hátterének felszámolása". Arra kérik a köztársasági elnököt, hogy megfontolásra küldje vissza az Országgyűlésnek a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról elfogadott törvényt, vagy annak aláírása előtt véleményezésre küldje meg az Alkotmánybíróságnak.


Mivel a jelenlegi KT egyik legfontosabb hivatása éppen a költségvetési folyamatok fenntarthatóságának vizsgálata, a minőségi kormányzás intézményi garanciáiban nagy visszalépést jelentene, ha az elfogadott törvény alapján a jövőben létrejövő testület feladata leszűkülne az éves költségvetési törvények véleményezésére - fejtik ki.


Egy háromtagú testület természetesen önmagában nem tudja elvégezni az erre egyébként törvényileg kötelezett előterjesztők helyett a költségvetési fenntarthatóság szempontjából lényeges valamennyi parlamenti döntés előzetes hatásbecslését. E feladatának csak akkor tud megfelelni, ha támaszkodhat egy ezekre a feladatokra specializálódott elemzési központra. A Költségvetési Tanács Titkárságán kívül sem az állami, sem a magánszektorban, sem a nemzetközi szervezetekben nem létezik jelenleg olyan elemzői kapacitás, ahol az ilyen feladatok ellátásához szükséges szaktudás, látásmód és adathozzáférési jogosultságok rendelkezésre állnak - hangsúlyozzák.


A felépült szakértői és intézményi háttér felszámolása egy, a közjót szolgáló az állampolgárok és a parlamenti képviselők tájékozódását elősegítő szellemi erőforrás tudatos elpusztítását jelentené - áll a levélben.
A levél aláírói szerint a Költségvetési Tanács intézményének tervezett átalakítása az ellátott feladatokban és az ezekhez kapcsolódó jogosítványokban is visszatérést jelent ugyanahhoz a jogi helyzethez, amely a költségvetési felelősségi törvény elfogadása előtt lehetővé tette az ország külső és belső hitelességét leromboló, átláthatatlan és fenntarthatatlan költségvetési politika folytatását.


Végül emlékeztetik Schmitt Pált arra, hogy elődje rendkívüli erőfeszítéseket tett a ma létező Költségvetési Tanács intézményének megteremtésére. Számos gesztusával egyértelműen támogatta a jelenlegi intézményt, valamint annak szakmai hátterét. 2009-ben pedig határozottan kiállt a KT mellett, amikor az akkori kormánynak a költségvetés átláthatóságát korlátozó lépéseit kifogásolták - áll a levélben.


Megjegyzik azt is: az összes többi magyar munkavállalóhoz képest hátrányosan érinti a Költségvetési Tanács Titkárságán dolgozó közalkalmazottakat az a körülmény, hogy az Országgyűlés által elfogadott jogszabály a csoportos létszámleépítésre vonatkozó munkajogi garanciális elemeket teljesen kiiktatja. Ez a megkülönböztetés amelynek kellő törvényi indoka nincsen, az elfogadott jogszabály a megokolásra kísérletet sem tesz sérti az alkotmányban rögzített, minden magyar állampolgár számára garantált egyenlő bánásmód biztosítását - írják.

 


Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-12-14

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite