2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonSMS-ben tájékoztatta Tarlóst Kocsis a BKV működési engedélyének megvonásáról

SMS-ben tájékoztatta Tarlóst Kocsis a BKV működési engedélyének megvonásáról


smsTarlós István főpolgármester csütörtökön a városházán és a BKV-nál is vizsgálatot indított a BKV működési engedélyeinek ügyében.


A Főpolgármesteri Hivatal kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a teljes BKV működési engedélyét függesztette fel a cég pénzügyi helyzetére hivatkozva. A Tarlós István által aláírt dokumentum szerint ez "nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy a szocialista-szabaddemokrata városvezetés a BKV-ban csődtömeget hagyott maga után". A BKV-nál akkor nem kommentálták az NKH döntését.

Szűcs Somlyó Mária, a hivatal kommunikációs igazgatója csütörtöki közleményében ugyanakkor szó szerint idézi Kocsis István BKV-vezérigazgató SMS-üzenetét, amelyet a Lengyelországban tartózkodó Tarlós Istvánnak küldött.

A közlekedési vállalat vezetője ebben az üzenetben arról tájékoztatta a főpolgármestert, hogy az NKH november 8-tól a BKV "valamennyi vasúthatósági működési engedélyét" függesztette fel, és ezzel egy időben féléves, ideiglenes működési engedélyt adott ki.
Kocsis István a főpolgármesternek írt rövid szöveges üzenetében arra is kitér, hogy az NKH a vasúthatósági engedély felfüggesztését azzal magyarázta, hogy a társaság a következő 12 hónapra nem tudta igazolni a pénzügyi teljesítőképesség vasúti törvényben előírt követelményét.

Szűcs Somlyó Mária csütörtöki közleményében megjegyzi továbbá, hogy a közlekedési hatóság a tavasszal bekért adatok alapján hozta meg a határozatát.

metroA Főpolgármesteri Hivatal október 22-ei tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István megállapodott abban, hogy a kormány még novemberben 7,5 plusz 5 milliárd forint támogatást nyújt a BKV Zrt. számára. E nélkül a cég működőképessége kerülne veszélybe.

A Nemzetgazdasági Minisztérium augusztus végén tudatta, hogy csődbizottságot hoz létre a kormány a BKV pénzügyi helyzete miatt.

A BKV saját kimutatása szerint belső eladósodottságuk 720 milliárd forint, ekkora egyösszegű fejlesztést kellene a cégben végrehajtani ahhoz, hogy a műszaki színvonalat optimális szintre hozzák. A cég teljes megújítása ennél többe, 2000 milliárd forintba kerülne.

A 2010-es üzleti tervében a BKV 3,7 milliárd forintos adózás előtti veszteséggel tervezte, év végére a tervben jelzett hitelállomány 76,3 milliárd, az adósságállomány 81 milliárd forintra nőhet. Egy évvel korábban a BKV-nak 23,5 milliárdos vesztesége volt.

 

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-11-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite