2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeSok esőre figyelmeztetnek Nógrád megyében

Sok esőre figyelmeztetnek Nógrád megyében


A sok eső veszélye miatt két megyében és Budapesten a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés van érvényben, de a többi megyére is első- vagy másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat. A fél országban erős szélre is figyelmeztetnek.

nogradmegyeegy

Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez hétfő hajnalban eljuttatott veszélyjelzése szerint Budapesten, Pest és Fejér megyében van érvényben a harmadfokú (piros) figyelmeztetés az eső miatt. Ezeken a területeken 25 óra alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.

Szintén a sok eső miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Zala megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Mint kifejtették: hétfő estig az ország nagy területen jelentős, az északnyugati, illetve délkeleti területeket leszámítva 30-80 milliméter eső várható. A legtöbb csapadék egy délnyugat-északkeleti tengely mentén, elsősorban a dunántúli megyékben és a főváros környezetében valószínű.

Kitértek arra is, hogy elsősorban a Dunántúlon hétfő éjfélig viharos széllökések is várhatók. A déli, kora délutáni órákban 75-85 kilométer/óra körüli széllökések is lehetnek. A szél veszélye miatt Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az előrejelzés szerint estétől az északkeleti megyékben is lehetnek már viharos széllökések. A legmagasabb hőmérséklet 9-14 Celsius-fok között várható, délkeleten lehet az enyhébb idő. A késő esti hőmérséklet 7-12 fok között alakul.

 



Forrás: MTI


2017-10-23

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite