2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonSólyom: a jelenlegi alkotmánynál nem lehet európaibbat létrehozni

Sólyom: a jelenlegi alkotmánynál nem lehet európaibbat létrehozni


Sólyom László1Az alkotmány rangját, legitimitását aláásta a különféle aktuálpolitikai célból táplált alkotmányellenes hangulat, holott a módosított alkotmány már nem a sztálini alkotmány - mondta a volt köztársasági elnök.


Lehet új alkotmányt létrehozni - a mostani újrakezdés filozófiájába ez beleillik -, tartalmilag azonban a jelenleginél európaibbat, a hazai szabadság fokának megfelelőbbet nem lehet alkotni - mondta Sólyom László előző államfő az Egy elnökség lenyomata című kötetének bemutatóján szombaton a Győri Könyvszalonon.

A volt köztársasági elnök úgy vélekedett: az alkotmány rangját, legitimitását aláásta a különféle aktuálpolitikai célból táplált alkotmányellenes hangulat, holott a módosított alkotmány már nem a sztálini alkotmány, miközben ez a "tévtan" még ma is ott él az emberekben.


"Ha Magyarországnak volt nemzetközi tekintélye, akkor azt az alkotmánynak, az alkotmányos rendszer stabilitásának köszönhette" - szögezte le Sólyom László, aki az Alkotmánybíróság elnöki tisztét töltötte be, mielőtt köztársasági elnökké választották.


Az erkölccsel kapcsolatos olvasói kérdésre az exállamfő a könyvbemutatón kifejtette: eszméket kell képviselni, ez a gondolkodásmód "húzza a világot", s mindezt hitelesen kell tenni, noha gyakorta a hitelességgel szokott baj lenni.
A beszédeit és a vele készült interjúkat tartalmazó kötetről Sólyom László elmondta: súlyt helyezett arra, hogy autentikus tanúja legyen annak az öt évnek, amikor az államfői tisztet töltötte be.


"Nehéz öt év" volt, mert (...) "rendkívüli izolációban" (...) és "ellenszélben dolgoztam a kormány és a sajtó részéről" - emlékezett vissza. Hozzátette: a környezetvédelem, s a határokon túli magyarok ügyén kívül államfői periódusában 1956 becsületéért és a rendszerváltás becsületéért kellett küzdenie. Ezeknek a témáknak külön fejezetet szentelt a kötetben. Az írások emellett foglalkoznak elnöki szerepének értelmezésével is. Beszédeit maga írta, nem volt beszédírója - avatta be hallgatóságát az államfői munka részleteibe.


A kötetbe hatvannál több képet válogatott, amelyekhez szubjektív megjegyzéseket fűzött. A főként hazai és külföldi látogatásait megörökítő fotók döntő hányadát az MTI készítette.
Az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítéséről Sólyom László a könyvbemutatón nem beszélt, s újságírói kérdésre sem nyilatkozott e témában az esemény előtt, csupán arra a közleményre hivatkozott, amelyet Schmitt Pál köztársasági elnökkel folytatott megbeszélését követően hoztak nyilvánosságra.


Schmitt Pál köztársasági elnök október 29-én fogadta Sólyom Lászlót. A megbeszélésen a volt államfő elemezte az Alkotmánybíróságnak a 98 százalékos különadó alkotmányellenességét megállapító keddi döntése után kialakult alkotmányjogi helyzetet - tájékoztatta a megbeszélést követően a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-t.


"Sólyom László elemezte az Alkotmánybíróságnak a 98 százalékos különadó alkotmányellenességét megállapító keddi döntését követő események nyomán kialakult alkotmányjogi helyzetet, különös tekintettel az Alkotmánybíróság hatásköre tervezett korlátozásának - a jogállamiság alapjai szempontjából - aggályos voltára" - olvasható a KEH akkor kiadott közleményében.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-11-07

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite