2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
ItthonSólyom László kapta a Szent Márton-díjat

Sólyom László kapta a Szent Márton-díjat


Sólyom László1Sólyom László volt államfő kapta az idei Szent Márton-díjat közéleti és tudományos életműve elismeréséül. A díjat a pénteki Szent Márton-napi ünnepségen adták át az ünnepeltnek a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájában.

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát ismertette Sólyom László életpályáját. Szólt egyebek között arról, hogy Sólyom László nagydoktori disszertációjában a személyiségi jogok elméletével foglalkozott. A Duna Körben végzett munkássága nyomán született a Mit szabad és mit nem? című írása, amelynek üzenete: a fő szabály az, hogy jogainkat gyakorolhatjuk, s nem kell mindehhez engedélyt kérni - mondta a főapát.

Várszegi Asztrik megemlékezett Sólyom Lászlónak az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon játszott szerepéről, majd az Alkotmánybíróságon kifejtett munkásságáról.

"A Sólyom-féle Alkotmánybíróság az alkotmány feltétlen érvényesüléséből indult ki, s minden döntésében demonstrálta, hogy Magyarországon a rendszerváltás lényege az alkotmányos jogállam megvalósítása volt" - hangoztatta a főpap.
Államfőként tevékenységét alapvetően három pillérre építette - mutatott rá Várszegi Asztrik. "Az egyik a jogállamiság védelme és erősítése, a másik a magyar-magyar kapcsolatok szolgálata, a harmadik a tágan vett környezetvédelem" - mondta.

Sólyom László a díj átvételét követően köszönetét fejezte ki, hogy az elismerés személyének és munkásságának szól. Kifejtette: az igazságért küzdeni kell. Szent Márton az igazságért küzdött, megmondta a császárnak, amikor nem volt neki igaza. Emellett Szent Márton az irgalmasság példaképe is - hangsúlyozta a díjazott. Ennek alátámasztásául emlékeztetett arra a történetre, hogy Márton katonaköpenyét megosztotta egy koldussal.

"Abban a helyzetben, amiben Magyarország és a világ van, az irgalmasságnak és a jótékonyságnak, a másikra való figyelésnek óriási szerepe van" - hangsúlyozta a volt államfő.

Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius németül elmondott ünnepi beszédében hangsúlyozta: Szent Márton ünnepe jó lehetőség arra, hogy elgondolkodjunk a közjó érdekében szeretetben végzett szolgálatról.

A főpap rámutatott: manapság az nyugtalanít bennünket, hogy az ember embertelenné válik, és szeretet nélkül önmagát és a gyönyörű teremtést rombolja szét. Ezért van szükségünk a közéletben olyan emberekre, akik "szívből teljesítik kötelességeiket, akik a közjó érdekében tesznek" - mondta az apostoli nuncius.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-11-13

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite