2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonSorozatbetörőket fogtak a rendőrök

Sorozatbetörőket fogtak a rendőrök Balástya térségében


Elfogta és őrizetbe vette a Kisteleki Rendőrkapitányság a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kommandósainak közreműködésével pénteken azt a két férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több betörést és lopást követett el Balástya térségében az elmúlt időszakban - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.

rablas


Szenti Szabolcs elmondta: a kisteleki rendőrök gyanúja szerint R. Péter dóci és V. István balástyai lakos a közelmúltban egy balástyai tanyára tört be, ahonnan 15 mázsa tűzifát, valamint járműalkatrészeket és vasanyagokat tulajdonított el. Egy másik tanyáról a sértett figyelmének elterelésével készpénzt loptak el, míg egy ópusztaszeri pincébe betörve 400 liter bort vittek magukkal. A rendőrök péntek hajnalban ütöttek rajta a gyanúsítottakon, és aznap elfogtak egy dóci nőt is, akit azzal gyanúsítanak, hogy a vasanyagok értékesítésében segédkezett. A rendőrség kihallgatásukat követően lopás bűntette megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a férfiakat, a bíróság pedig szombat délelőtt elrendelte előzetes letartóztatásukat. A gyanú szerint a tanyavilágot érintő más bűncselekményekkel is összefüggésbe hozhatók, ezért a nyomozást ezekre az ügyekre is kiterjesztik - tette hozzá a szóvivő.


Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-02-23

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite