2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonSzabadlábon védekezhet a szemérem elleni erőszakkal vádolt rajztanár

Szabadlábon védekezhet a szemérem elleni erőszakkal vádolt rajztanár


Ă­tĂ©let2Megszüntették a szemérem elleni erőszakkal vádolt mohácsi rajztanár házi őrizetét, ügyében várhatóan jövő év elején hirdet elsőfokú ítéletet a Mohácsi Városi Bíróság.


"Nem álltak fenn a kényszerintézkedés indokai. A vádlott már egy éve volt házi őrizetben, minden tárgyalási napon jelen volt, nem áll fenn a szökés és elrejtőzés veszélye" - mondta el Hajdu István, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője. Hozzátette: a városi bíróság elrendelte a pszichológus szakvélemény kiegészítését az ügyben, és ítéletet a tervekkel ellentétben nem pénteken, hanem a jövő év elején hirdet.
Az ügyészség a tanárt tizenötrendbeli szemérem elleni erőszakkal, megrontással, továbbá - a lefoglalt számítógépén talált illegális szoftverek miatt - szerzői jogok megsértésével vádolja. A per a kiskorú sértettek védelme érdekében zárt ajtók mögött folyik. Ha a bíróság bűnösnek mondja ki a rajztanárt, akár tizenöt év szabadságvesztéssel is sújthatja.
Garamvári Gábor, Mohács rendőrkapitánya korábban elmondta, hogy a gyanú szerint a rajztanár tizenkét év alatti és felügyeletére bízott gyerekek sérelmére követte el tettét. Nemi vágyát kielégítve évek óta fajtalankodott a diákokkal az iskolai tanteremben, rajzszakköri foglalkozások alatt. Erre az adott alkalmat, hogy bizonyos foglalkozásokon csak egy-két gyermek vett részt. A pedagógus nem közösült a diákokkal, de hogy mit is tett pontosan, a rendőrkapitány "a sértettek kímélete okán, erkölcsi okokból" nem kívánta részletezni.
A rendőrség az ügyben egy hatéves kislány édesanyjának bejelentésére indított nyomozást 2008 decemberében. Az asszony vizelési problémákkal vitte orvoshoz gyermekét, s kiderült, a gond nem testi, hanem lelki eredetű. Az anya elbeszélgetett a kislánnyal, ennek során derült ki, mi történt vele az általános iskolában.
A gyermeket igazságügyi gyermekpszichológus is megvizsgálta és úgy vélte: a kislány által elmondottak életszerűek. Később hasonló következtetésre jutott egy másik sértett beszámolójából is. Így a férfit alapos gyanúval tavaly februárban őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A rendőrök a nyomozás során több száz embert hallgattak meg. Ahogy a nyomozással haladtak, úgy derült fény a bűncselekmény-sorozat egyre több részletére, és nőtt a sértettek köre is. A gyerekeket igazságügyi pszichológus, a bíróság által kirendelt nyomozási bíró és ügyész felügyeletével hallgatták ki. Olyan diákokról is kiderült, hogy az erőszak áldozataivá váltak, akiknek szülei az ügy kirobbanását követően még a tanár mellett demonstráltak Mohács főterén, kérve szabadon bocsátását.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-09-30

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite