2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
ItthonSzakszervezet: közmunkásnak lenni nem presztízs, hanem kényszer

Szakszervezet: közmunkásnak lenni nem presztízs, hanem kényszer


A Közmunkás Szakszervezet (KSZ) szerint közmunkásnak lenni nem presztízs, hanem kényszer, ezért arra szólítják fel Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt, "ne hergelje" a közmunkásokat azzal, hogy arról beszél, a közmunkának sok helyen presztízse van.

közmunk

Képünk illusztráció!


Vécsi István, a szakszervezet elnöke csütörtöki, az államtitkár V. kerületi Báthory utcai irodája előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a 8 órában dolgozó közmunkásoknak fizetett havi 49 ezer forint csak arra alkalmas, hogy a nyomort, amiben élnek konzerválja, abból nem lehet megélni, a gyerekeket iskolába járatni.


Arra utalt, hogy Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a Magyar Nemzetnek adott, kedden megjelent nyilatkozatában egyebek mellett azt mondta: mondjanak bármit a kritikusok, a résztvevők visszajelzései azt mutatják, a közmunka sok helyen presztízzsé vált.


Kordás László főtitkár - emlékeztetve Szabó Máté ombudsman a témában kiadott jelentésére - arra hívta fel a figyelmet, hogy a közmunkások jogait csorbították a munka törvénykönyvéhez képest, például azzal, hogy csak az alapszabadságot vehetik ki, és még ennek a negyedéről sem rendelkezhetnek szabadon, ahogy más munkavállalók.


A sajtótájékoztató után a két szakszervezeti vezető a minisztérium épületében Kovács Zoltán egyik munkatársának átadta az "ombudsmani tanulmányt" azt kérve, hogy az államtitkár "ne a kommunikációval foglalkozzon, hanem inkább azt olvassa". Átadtak továbbá egy "Magyarország közmunkásai" feliratú sárga láthatósági mellényt is, hogy "vegye fel, ha meg akarja tudni, és érezze át, milyen valójában a közmunkások élete".

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-07-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite