2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonSzalai: a rendszer minden elemében beteg

Szalai: a rendszer minden elemében beteg


Szalai AnnamáriaA médiahatóság elnöke szerint tarthatatlan a jelenlegi helyzet, ezért határozott lépéseket kell tenni, a változásoktól ugyanakkor nem kell félni, bízni kell abban, hogy egy jobb világot hoznak. Szalai Annamária egy lapinterjúban beszélt arról is, hogy ingyenessé tenné az MTI hírszolgáltatását, a közmédiumoknál pedig a feladatokhoz kötné a finanszírozást, hogy a pénzt tartalomra költsék, és ne folyjon el feleslegesen.


A jelenlegi helyzet tarthatatlan, a hatályban lévő, 1996-os médiatörvényt az idő túlhaladta. A médiapiac gyökeresen átalakult, az intézményrendszer csődben van, nincsenek felelős vezetők, annál több a botrány, a gyanús szerződés, a médiakuratóriumok működésképtelenné váltak, a rendszer minden elemében beteg, ezért határozott lépéseket kellett tenni - jelentette ki a Népszabadságnak adott interjúban Szalai Annamária.


A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke azon értesülés kapcsán, miszerint ingyenessé tennék az MTI hírszolgáltatását, azt mondta: az ingyenesség azért lenne jó, mert ha már az állam egyszer pénzt fektet a nemzeti hírügynökség fenntartására, akkor a híreket el is kell juttatni az emberekhez. Egyébként leszögezte: az MTI-nek nem ez a fő bevételi forrása, hanem a költségvetési támogatás, az intézmény a piacról szerzett bevételei roppant csekélyek. Hozzátette: ha átszervezik az MTI működését, nem igényel több közpénzt az ingyenesség.


Arra a kérdésre, miszerint hogyan rendezné a közszolgálati intézmények finanszírozását, azt válaszolta: pontosan meg kell határozni, hogy mit ért az állam közszolgálat alatt, és milyen feladatokat finanszíroz, vagyis a megrendeléshez kell kötni a támogatást. A kiszolgáltatott helyzet helyett, amelyben az állam vagy ad pénzt vagy nem ad, a normatív irányba kell elmozdulni, hogy hosszabb távra kiszámíthatóvá válhasson a közmédia működése- hangsúlyozta az elnök asszony. Kiemelte: bízik abban, hogy az átalakulás után valóban arra költik majd a pénzt az intézmények, amire kell, tehát a tartalomra. Most ugyanis szerinte minden másra ellenőrizetlenül folyik el a közpénz, teljesen feleslegesen.


Beszélt arról is, hogy a médiahatóság emberközpontú lesz, vagyis nem a szolgáltatók érdekeit képviselik, hanem az emberekét. Arra a felvetésre, hogy újságíróként hogyan érezné magát az új médiavilágban, azt felelte: jó, ha a változásnak részesei vagyunk, nem kell félni tőle, inkább bízni benne, hogy jobb világot hoz.


Forrás: MTI/Népszabadság/HÍR PORT24

2010-08-16

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite