2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
ItthonSzalai: nem költözik be a politika a szerkesztőségekbe

Szalai: nem költözik be a politika a szerkesztőségekbe


Szalai AnnamáriaNem szabad rövid pórázon tartani a médiát - véli a Fidesz szakpolitikusa, aki várhatóan az újonnan létrejövő Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke lesz.


Felesleges aggodalom, hogy beköltözik a politika a szerkesztőségek életébe, ellenkezőleg, sokkal távolabb kerül a politika a médiától - mondta Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.


Az elmúlt időszakban rövid pórázon tartotta a hatalom a médiát, de rövidlátó politika az, ha valaki azt gondolja, hogy azt pórázon kell tartani - fejtette ki a szakpolitikus, aki várhatóan az újonnan létrejövő Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke lesz.
Szalai Annamária kitért a médiát érintő, a parlament nyári rendkívüli ülésszakában meghozott jogszabály-módosításra. Erről elmondta: a közszolgálati intézményeket a törvényhozás beemelte az alkotmányba. A testületi tag úgy folytatta: a módosított alkotmány szövege azt is megfogalmazta, hogy három pilléren nyugszik a közszolgálat felügyelete, függetlenségének őrzése: az egyik az autonóm hatóság, a másik a független tulajdonosi testület, és a harmadik a civilekből álló közszolgálati testület.
Mint mondta, a törvény egy közszolgálati kódexről is szól - ez rendelkezik majd arról, hogy a közmédiumoknak milyen közszolgálati feladatot kell ellátniuk, és annak érvényesülését is ellenőrzi. "A cél, hogy sokkal értékesebb, jobb minőségű tartalom legyen a közmédiumokban."


A televíziós szféra finanszírozásáról az ORTT testületi tagja elmondta: eddig túl szabad volt a költekezés, és párhuzamos rendszerek épültek ki. Két közszolgáltató versengett azon, hogy felesleges terjesztői kapacitásokat kössenek le az állam pénzén, olyanokat, amelyeket ki sem tud használni.


"Tisztább profilokat kell teremteni a közszolgálati csatornáknál, a párhuzamosságokat felesleges és költséges fenntartani. A magyar államnak nem lehet az a célja, hogy két állami céget versenyeztessen" - mondta Szalai Annamária.
Az online média szabályozásáról azt mondta: csak részben kell új szabályokat alkotni, a területen inkább egységesítés szükséges: hasonló módon kell szabályozni, ha ugyanaz a tartalom hagyományos felületen és online is megjelenik.
Ha egy délután sugárzott szappanopera folyamatosan törvényt sért, akkor a médiahatóság még tudja azt szankcionálni, viszont ha ugyanez a tartalom online felületen jelenik meg, nem tudunk vele mit kezdeni.


A Fidesz által benyújtott médiacsomag parlamenti menetrendjéről szólva elmondta: ősszel tárgyalja a ház az úgynevezett médiaalkotmányt, októberben pedig a "részletszabályokat tartalmazó médiatörvényt, amely a szankciókat, finanszírozási rendszert tartalmazza. Ez jövő év januárban lépne hatályba, így lesz teljes a médiaszabályozás és az új médiavilág" - fejtette ki Szalai Annamária a köztévé reggeli műsorába.

 

Forrás: HÍR PORT24

2010-08-03

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite