2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeSzázhúsz éves a hazai palackgyártás – Értéktárba kerülést kezdeményeztek a nógrádi ü

Százhúsz éves a hazai palackgyártás - Értéktárba kerülést kezdeményeztek a nógrádi üvegesek


A salgótarjáni palackgyártás és a nógrádi megyeszékhelyhez kötődő öblösüveggyártás, valamint az üvegművészek alkalmazásának városi, majd megyei értéktárba vételét kezdeményezi az Öblösüveggyártók Hagyományápoló Egyesülete az első magyar palackgyár indulásának 120. évfordulóján.

Öblösüveggyár


Sarló Béla, a salgótarjáni üvegesek alapította civil szervezet elnöke az első palackgyár indulásának 120. évfordulóján, Salgótarjánban kedden az MTI-nek elmondta: a városi értéktárba vétel a szakmakultúra és az ipartörténeti emlékek megőrzéséhez járulhat hozzá. Magyarország első üveggyárát Salgótarjánban alapították 1892-ben, a termelését 120 éve, 1893. december 10-én indította az Egyesült Magyar Üveggyárak Rt.


Fodor Miklós, a Dornyay Béla Múzeum történésze a jubileumon kifejtette: a gazdasági tárca a palackgyártással az osztrák monopóliumot szerette volna letörni a helyi kvarchomokkal, barnakőszénnel az akkoriban jó közlekedési feltételekkel rendelkező nógrádi megyeszékhelyen. Hozzátette: miként a bányászat indulásakor, kezdetben itt is külföldi szakemberek irányították a termelést, majd a cseh, morva és a felvidéki szlovák szakembergárda mellett folyamatosan kinevelődtek a helyi szakemberek és intézményesítették a képzést is.


Ugyan a termelés többször megtorpant, s volt, hogy szünetelt, az 1970-es, 1980-as évekre a salgótarjáni gyár termékeit öt kontinensen értékesítették, a gyár dolgozóinak létszáma pedig fénykorában megközelítette a 2800 főt. Fodor Miklós emlékeztetett rá, hogy a gyár a rendszerváltást követően az energiaárak növekedésével és a piacvesztésekkel egyre nagyobb veszteségeket halmozott fel. Ugyan az ezredfordulón történt korszerűsítéssel javítottak a gazdálkodásukon, a cég ellen 2006-ban a hitelezőik felszámolási eljárást kezdeményeztek és négy éve a termelést is leállították. A történész megjegyezte: a város másik pontján 2012-ben a Tarján Glass Kft. újjáélesztette az öblösüveggyártást, ami a szakmakultúrát tovább éltetheti.


Sarló Béla, az Öblösüveggyártók Hagyományápoló Egyesülete az értéktárba vétel fontossága mellett hangsúlyozta: akkor alakult meg az egyesületük, amikor a salgótarjáni öblösüveggyár felszámolása megkezdődött. Tagjaik a szakértelműkkel ahhoz is szeretnének hozzájárulni, hogy nagy mennyiségben minőségi üveget előállító gyártás legyen újra Salgótarjánban.  Közölte: reméli, hogy a reneszánszát élő hazai bor- és pálinkakultúra újra munkát ad majd a salgótarjáni üvegeseknek, ugyanis jelenleg Magyarországon nincs palackgyártás.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-12-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite