2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
KultúraSzegénység arcai! - Több mint száz filmet mutatnak be a budapesti filmfesztiválon

Szegénység arcai! - Több mint száz filmet mutatnak be a budapesti filmfesztiválon


szegenysegA háromnapos fesztiválon látható alkotások témája széles skálán mozog: mélyszegénységben élő családok, árvíz sújtotta települések élete mellett az érdeklődők bepillanthatnak egy roma telep mindennapjaiba is.


Több mint száz filmet mutatnak be a pénteken kezdődő Szegénység arcai című fesztiválon a budapesti Vörösmarty moziban, az alkotások stílusa a mobilkliptől a játékfilmig terjed.


A háromnapos fesztiválon látható alkotások témája is széles skálán mozog: mélyszegénységben élő családok, árvíz sújtotta települések élete mellett az érdeklődők bepillanthatnak egy roma telep mindennapjaiba is.


A Palantír Film Alapítvány által szervezett fesztivál filmjeit Bollók Csaba filmrendező, Dávid Ferenc szociológus, Hajdú Eszter dokumentumfilm-rendező, Kőszegi Edit filmrendező és Stiller Ákos fotóriporter értékeli. Az érdeklődők zsűri workshopon vehetnek részt esténként, ahol részletesen megvitathatják a nap folyamán látott filmeket.


"Az ingyenesen látogatható program célja a szegénységről szóló társadalmi párbeszéd elősegítése a filmeken keresztül. A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének keretében támogatott fesztivál az elmúlt három év hazai filmjeiből nyújt válogatást mindenféle műfaji megkötés nélkül, az alkotásokban egy a közös: a téma mindig kapcsolódik a nehéz sorsúakhoz" - olvasható a szervezők tájékoztatójában, amelyet az MTI-hez is eljuttattak.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-12-01

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite