2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
ItthonSzekeres:legyen ismét katonai légügyi hatóság

Szekeres:legyen ismét katonai légügyi hatóság


vadászgépekA honvédelmi miniszter a törvénymódosításhoz szükséges javaslatát már szóban a miniszterelnöknél elő is terjesztette. Katonai légügyi hatóság ismételt magyarországi felállítására tett javaslatot a kormányfőnek Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter pénteki közlése szerint jogszabályellenesen nem értesítették a katonai titkosszolgálatokat az izraeli gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról, az ügyben vizsgálat folyik.

A honvédelmi miniszter budapesti sajtótájékoztatóján beszélt minderről, és elmondta: csütörtökön szóban már megfogalmazta a katonai légügyi hatóságra vonatkozó javaslatát Bajnai Gordonnak és elő is készíti az ehhez szükséges törvénymódosítási javaslatot, de ezt már csak az új Országgyűlés tárgyalhatja meg.

Kijelentette: az izraeli katonai gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról nem értesítették a tárcát, valamint a polgári és a katonai titkosszolgálatokat sem. Hozzátette, ez utóbbi jogszabályellenes, ezért folyik vizsgálat az ügyben.

Szekeres Imre hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak kellett volna értesíteni a szolgálatokat.

Számítása szerint a jövő hétre készülhet el a vizsgálati jelentés.

Kitért arra, hogy évente ötszáz állami-katonai típusú, külön engedélyhez kötött repülés van Magyarországon. Szekeres Imre felidézte, hogy korábban a katonai légügyi hatóság volt hivatott eldönteni és megfelelő szakmai információk birtokában minősíteni a magyar légtér használatát.
A Magyar Nemzet csütörtöki számában saját forrásra hivatkozva azt írta, hogy szerdán az izraeli légi- és űrerők két gépe kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott. Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet tájékoztatása szerint nem kémrepülők jártak Magyarországon. Bajnai Gordon kormányfő azonnali vizsgálatot rendelt el az izraeli légierő gyakorlatával kapcsolatban. A Fidesz a közvélemény azonnali, világos és egyértelmű tájékoztatását követelte a kormánytól.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság közlése szerint az Izraeli Légierő szerda délutáni ferihegyi gyakorlata a jogszabályoknak megfelelően történt, a gépek betartották a repülésbiztonsági szabályokat. Kitértek arra is, hogy gyakorlathoz szükséges engedélykérelem időben megérkezett a Külügyminisztériumhoz. A tárca a jogszabályoknak megfelelően továbbította a kérvényt a Nemzeti Közlekedési Hatóság légiközlekedési igazgatóságnak, amely a jogszabályban előírt kötelezettségének megfelelő eljárás után megadta a gyakorlathoz a szükséges engedélyeket.

2010-03-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite