2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeSzigorították a közösségi szálló rendjét Balassagyarmaton

Szigorították a közösségi szálló rendjét Balassagyarmaton


A balassagyarmati közösségi szállón élő külföldiek őrzött szállóra kerülnek vissza, ha megsértik a házirendet - közölte a Nógrád megyei település fideszes alpolgármester hétfőn az MTI-vel.

Balassagyarmat

Csach Gábor elmondta, az idegenrendészeti törvény szigorítását tavaly nyáron kérte Balassagyarmat önkormányzata a belügyminisztertől.

Kifejtette: a törvény mellékleteként szereplő, a közösségi szállásokra vonatkozó házirend kiegészült azzal, hogy a napirend be nem tartása is szabálysértésnek minősül, így a külföldieknek este 10 és reggel 6 óra között a szállón kell tartózkodniuk, ezt kártyás ki- és beléptető rendszer ellenőrzi.

Aki ezt nem tartja be, őrzött szállóra kerül vissza, miközben szabálysértési eljárás indul ellene - tette hozzá.

A helyzet előzménye, hogy a város tiltakozása ellenére 2011-ben újraindították Balassagyarmaton a nyitott közösségi szállót, miután a kormány 2009-ben Debrecenben bezárt egy hasonló intézményt, majd ezután a Nógrád megyei városban sorra érkeztek a panaszok bolti lopásokról, randalírozásról, a polgárok molesztálásáról.

Magyarországon tíz közösségi szálló működik, többségük őrzött, ahol legfeljebb 12 hónapot tölthetnek a menekültek. A hatóság döntése alapján ezután kerülnek nyitott szállóra, amiből csak egy működik, a 105 fős balassagyarmati.

Csach Gábor elmondta: jelenleg több mint egy tucat szabálysértési feljelentésről tudnak. Medvácz Lajos (Fidesz) polgármester és Balla Mihály (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője nyolc-tíz fős létszámbővítést kezdeményezett a balassagyarmati kapitányságon - tette hozzá az alpolgármester.

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

 

2013-02-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite