2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonSzijjártó: a takarékszövetkezetekre nem vonatkozik a bankadó

Szijjártó: a takarékszövetkezetekre nem vonatkozik a bankadó


A miniszterelnök szóvivője a köztévé egyik műsorában azt mondta: a pénzintézetektől befolyó évi 200 milliárd forint a költségvetést bővíti majd, de nem megcímkézett összeg lesz.

 

Szijártó Péter


A pénzügyi szektor egyes szereplőit arra kéri a kormány, hogy vegyék ki jobban a részüket a közteherviselésből, ennek eszköze lehet a bankadó - mondta Szijjártó Péter.


A miniszterelnök szóvivője megerősítette, hogy három szektornak: a bankoknak, a pénzügyi lízing cégeknek és a biztosító társaságoknak kell bankadót fizetniük, a takarékszövetkezeteknek nem.


Az évi 200 milliárd forint befizetésének alapjairól és mikéntjéről még tárgyalnak a pénzügyi vezetők és a nemzetgazdasági miniszter - mondta Szijjáró, hozzátéve, hogy az összeg a költségvetésbe folyik majd be. Az évenként 200 milliárd forint nem egy megcímkézett összeg lesz, mint ahogyan ez több európai ország tervei közt szerepel, tehát nem egyetlen célra kívánja felhasználni a kormány, hanem például a foglalkoztatás növekedésére vagy a gazdaság élénkítésére költi majd az ország.


Az Európai Tanács, az uniós országok kormányfői tegnap arról döntöttek, hogy az Unió tagországainak be kell vezetniük a bankadót, ennek pedig két oka van - emlékeztetett Szijjártó Péter. Az egyik ok, hogy a pénzintézetek az eddigieknél nagyobb részüket vegyék ki a közteherviselésből, másrészt a kockázatok rendszerszintű kezelése és korlátozása érdekében van szükség a bankadóra.


Míg az Európai Unió országai csak később, addig egy laphírek szerint Magyarországon akár már júliusban is bevezethetik a bankadót. Arra a kérdésre, hogy a kormány nem tart-e attól, hogy kivonulnak pénzintézetek a hazai piacról, Szijjártó Péter úgy válaszolt: az Európai Unió komoly változások előtt áll, nem biztos, hogy ez a döntés nagyon el fog húzódni.

2010-06-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite