2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
ItthonSzijjártó: garantált a védett kor intézménye

Szijjártó: garantált a védett kor intézménye


Szijjártó szerint a munka törvénykönyvének a kormany.hu oldalon olvasható tervezetével egy konzultációs munkaanyag. Garantálja a kormány a védett kor intézményét, vagyis azt, hogy 55 éves kor felett csak különösen indokolt esetben lehet elbocsátani a munkavállalót - jelentette ki a miniszterelnök szóvivője hétfőn újságírók előtt.

Szijjártó Péter02


Szijjártó Péter a munka törvénykönyvének a kormany.hu oldalon olvasható tervezetével kapcsolatban hangsúlyozta: a dokumentum egy konzultációs munkaanyag, amelyhez várják az észrevételeket, javaslatokat, véleményeket. A védett kor intézményének biztosítása azonban már a szociális konzultációval eldőlt, ahogyan az is, hogy a munka törvénykönyvébe be kell épülnie annak, hogy a "segély helyett a munkalehetőség biztosítása a kívánatos út" - mondta a szóvivő.


A kormany.hu honlapon olvasható tervezetben nem szerepel az a jelenlegi rendelkezés, hogy a munkavállaló munkaviszonya rendes felmondással a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül a nyugdíjba vonulásig csak különösen indokolt esetben szüntethető meg.


LMP: a kizsákmányolás törvénykönyvének tervezete készül


Az LMP véleménye szerint a munka törvénykönyvének pénteken napvilágot látott tervezett módosítása a „kizsákmányolás törvénykönyvének tervezete" - mondta Kaufer Virággal közös, hétfői sajtótájékoztatóján Schiffer András. A frakcióvezető szerint a miniszterelnök úgy gondolja, hogy a munkavállalói védelem leépítésével lehet az ország versenyképességét fokozni.A politikus azt mondta, a megjelent tervezettel „teljesen világossá tette a kormány, hogy be kívánja teljesíteni a kaszárnyakapitalizmusnak azt a vízióját, amit Orbán Viktor a napokban is, az elmúlt hónapokban is felvázolt". A kiszolgáltatottság növelése árán egyetlen ország versenyképességét sem lehet fokozni, így csak az emberek életminősége romlik - szögezte le Schiffer András.


A frakcióvezető azt kérte: ha a kormányfő komolyan gondolja, hogy szembe megy saját korábbi ígéreteivel és a szociális konzultáción kapott válaszokkal, akkor „vesse alá terveit a nép akaratának és álljanak ők is az LMP népszavazási kezdeményezése mögé".


Schiffer András kijelentette, hogy a tervezet kárfelelősségre vonatkozó részéből pontosan kiviláglik, hogy a jogszabály „a tőkéseknek készül, azoknak készül, akik ma is minden rendezvényen együtt paroláznak Orbán Viktorral. Azoknak a nagytőkéseknek, akik már „több hasonló tervezetnek a szövegét írták". Beszédesnek nevezte, hogy az elképzelés le akarja építeni a kollektív jogokat, megszünteti a szakszervezeti vezetők védettségét, rontja a szakszervezetek pozícióját. Hozzátette, mindez úgy történik, hogy a jelenleg hatályos munka törvénykönyve és az elmúlt húsz év munkajogi szabályozásai sem nyújtottak megfelelő védelmet a munkavállalóknak.


Kaufer Virág a párt részletes álláspontját ismertetve kijelentette, hogy ha életbe lépnek a tervezett változtatások, akkor „egészen biztos, hogy végzetesen kiszolgáltatottá válik az átlagos munkavállaló Magyarországon".


Szavai szerint ez „szembemegy" a kormány saját programjával és a szociális konzultáció eredményével is. Példaként említette, hogy megszűnik a védett kor intézménye illetve a munkavállalónak olyan kockázatokért is felelősséget kell vállalnia, ami a munkaadó felelőssége lenne. Felhívta a figyelmet, hogy a kontinens más országaiban a munkaerőpiac rugalmasabbá tételével párhuzamosan az állam rendkívül erős szociális védőhálót hozott létre.

 


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2011-07-25

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite