2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonSzijjártó: Gyurcsány körei minden határt átléptek

Szijjártó: Gyurcsány körei minden határt átléptek


szijjarto_peterA kormányfő szóvivője annak kapcsán közölte ezt, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki, "Meggyilkolnák Orbán Viktort" című cikkében arról írt: a világhálón különböző blogbejegyzésekben "Gyurcsány-hívek" botrányos kijelentéseket tettek; egyikük például azt írta, ha valaki biztosítaná a gyereke jövőjét, "kilőném ezeket a tetveket, vityával az élen".


A miniszterelnök szóvivője szerint egy újabb és mindeddig elképzelhetetlennek tűnő határt lépett át Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök "üzleti és baráti köre" azzal, hogy a politikai ellenfelek politikai megsemmisítésére vonatkozó szándék után most a fizikai megsemmisítésre vonatkozót is nyíltan felvállalják.


Egy parlamenti párt, az MSZP számára ez az utolsó utáni pillanat arra, hogy az ilyen emberektől megszabaduljon, mert ha nem teszi, annak az ódiumát vállalja fel, hogy közösséget vállal azokkal, akik politikai ellenfeleik legyilkolásáról nyilvánosan és nyíltan is vízionálnak - szögezte le Szijjártó Péter az MTI-nek csütörtökön.


A kormányfő szóvivője annak kapcsán közölte ezt, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki, "Meggyilkolnák Orbán Viktort" című cikkében arról írt: a világhálón különböző blogbejegyzésekben "Gyurcsány-hívek" botrányos kijelentéseket tettek; egyikük például azt írta, ha valaki biztosítaná a gyereke jövőjét, "kilőném ezeket a tetveket, vityával az élen".

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-04-14

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite